Vén dizőz

Haász Irén: Vén dizőz

Illatfelhőjét gomolygatja,

verébraj-köpenyt lobogtat,

kacéran gyümölcsöt villantva

hámló ágával csókot ad.

Az élet, mint pióca, rajta

csüng és kiszívja nedveit,

de elhalása – bármi fajta - 

erővel tölti fel megint.

E szimbiózis véghetetlen

adok-kapok. Míg csillagok

sziporkáznak a végtelenben,

és nap olvaszt blazírt fagyot,

szivárványt bontva a fehérből,

ékszerré festve víz cseppjét,

kopik, mint száradó tehénbőr,

de másnap újra színre lép.

Festett arcod millió ráncán

elgyönyörködöm, Édenkert,

bűnös világ, mely magát tálcán

kellette, amíg átölelt.

(2015. Gödöllői Irodalmi díj ezüst fokozata)