Vén darabont a vár fokán

Vén darabont a vár fokán
Puskáját tölti szaporán,
Lenn támad a török.
"Rohanhatsz rám, hitvány pogány,
Lehet kezedben jatagán,
Úgyis beléd lövök!"

Jön már roham roham után,
Friss vérfoltok a vár fokán,
A muskéta dörög.
"Acsarkodhatsz, mint a fene,
Rohamozhatsz, de ide be
Sohasem jutsz, török!"

Falvak helyén lett pusztaság,
Szántóföld helyén puszta fák,
És ritkul a magyar,
Menekül, aki nem bolond,
S a falon néhány darabont
Mégis Hazát akar...

A Múlt helyén csak ravatal,
Külföldet óv a védvonal,
Idegen a király,
A töröké a diadal,
Mégis mindig akad magyar,
Aki útjába áll...

Vén darabont a vár fokán
Túltesz a zsoldos katonán,
A puskája ropog,
"Lehet százezer embered,
Az ország nem lesz a tied,
Legfeljebb meghalok!"

Hiába minden túlerő,
Tipródik a világverő,
Pedig csak szalmaszál,
Kipukkad itt a vén dzsihád,
A janicsár nem jut tovább,
A hódítás megáll.

A végvárrendszer ócska gát,
Mégis százötven éven át
Megállta a sarat,
Nem állt mögötte hadsereg,
Se mérhetetlen pénztömeg,
Csak Szabad Akarat.

Vén darabont a vár fokán
Százötven évig szaporán
Védi a falakat,
Már elfelejti a világ,
Mégis a véres pusztaság
Hazának megmarad.

Százötven év most is sajog,
Ezek vagyunk, mi,
Magyarok,
Sohasem engedünk,
Kitartunk rendületlenül,
Ameddig élünk, egyedül,
De az Isten velünk.