Siettem hozzád

H.Gábor Erzsébet
Siettem hozzád
 

Megjöttél kedves? - már úgy vártalak!
Egyedül féltem, nem tudtam hol vagy,
reszkető szívvel néztem a Holdat -
köszönöm néked, most is áldalak.

Siettem hozzád árkon, bokron át,
töviság tépett, összekaristolt,
meredélyt mászni erőm alig volt,
teérted tettem - ó, ily ostobát!

Ki látott mondd ily balga szerelmest,
kit év közepén, forró éjszaka,
lélekszakadva űz a szív szava,
s édes álmából felkelni nem rest.

Hogy lenne az, ha kedvese vár rá,
kit csak az ég hagy, mások tiltanak;
csak nő az érzés - áldott pillanat -,
s vérben kovászként duzzad az, árrá.

Hát úgy ölelj most, úgy szoríts engem,
hogy tépett sebem fájva csituljon,
s a Hold térdelve elénk boruljon,
lelkünk vigasszal csordultig teljen!

Drága a perc, a csókunk áhítat,
mézét kortyolja, habzsolja ajkunk -
könnyű szél lebben, simítva arcunk,
s a  könnyeinkkel mindent átitat.

 

Megjegyzés: Ezt a versemet  ez a  csodaszép kép ihtette.