Ódányi óda
Beküldte titus56 - 2016, július 17 - 18:19
Ódányi óda
Az est is most titokban lépked,
magányos csend van,
álmok susognak a házak felett,
a hold komoran
hajlítja testét, és óarany ecsettel
halvány árnyékot csókol körém,
az utca másik felén
lassan nekidől a falnak fáradtan,
a lecsorgó lámpafény.
Visszhangzó léptek kék-koppanása
még idetolakszik,
hideg ablakomnak nyomva homlokát
elalszik,
és a kerten át, bársonyos lidérc
oson, a lombokon csillagtüzek
gyúlnak, míg lassan kimúlnak
suttogásai az ágnak,
mint partra simuló, lassú vizek.
Itt őrzöm tenyeremben emlékedet,
ahogy a tó simít,
úgy simítom elveszett dobbanásod
ha szétfeszít,
suttogom neved, ahogy a nád
összehajolva szelíden reszket,
ha fodrok törtek
fehér habokká a mohás kövön,
és alkony simítja a kőkeresztet.
A messziség fejét vállamra hajtja,
sötétlő türelem
veretes csillagpénzei csenddé fakulnak,
magamban cipelem
mozdulásait a mostnak, a múltnak,
látlak, ahogy magamba nézek,
és mindent felidézek,
mi a hajnalt is fénylőn túlragyogta,
mint semmiből ébredő ígéret.
Hozzászólások
Haász Irén
2016, július 18 - 16:57
Permalink
Nagy gratulációm!
Nagy gratulációm!
Bieber Mária
2016, július 24 - 17:41
Permalink
Nagyon szép.
Nagyon szép.
Bieber Mária
(Hespera)