titus56 blogja

Paranormális mondóka

Paranormális mondóka
 
Patyolatfehér a pendely,
csillag csillog égdolmányon,
hold helyén sarlónyi sebhely,
felhőtésztát dagaszt ángyom,
 
ég szemén szép műszempilla
rezdül, hogyha éjre hunyja,
Göncöl rúdja mérleghinta,
Tejútból egy mellékutca
 
vezet el az éjfél-boltba,
álom fénylik fenn a polcon,
csak a Sarkcsillag lett csorba,
hogy a jéghegy elolvadjon,
 
egy lerágott almacsutka

Könyörgés Jehan Cotart szomjáért (Villon másként, átírás)

Könyörgés Jehan Cotart szomjáért 
(Villon másként, átírás)
 
Te, vén Noé, szőlőskerteknek papja,
s Szilénus, tíz ujjadról must csorog,
Lót, ki lányai erényét se hagyta
ha részegülve bortól tántorog,
most felénk is a felhők sírva járnak,
meghalt jóbarátom Jehan Cotart,
hű híve volt a borgőz illatának,
az Úr magához hívta ily hamar.
Ha majd a mennyben az ajtón kopogtat,
hogy pikézni leüljön köztetek,
fogadjátok e borban-kárhozottat,

Nagy paródia-parti

Nagy paródia-parti
 
A partitárgy, hogy elrepülsz,
tüdődön légnyi foltod,
zsombéktalan ha nyergen ülsz,
a partitárgy-panasz fogy,
 
egy partitárgy ma mennyit ér,
ha az tárgyban élhalok,
ki nyúzva prémtelen remél,
annak kevés a homlok,
 
mert partitárgy nem kapható
már együtt frakkzakóval,
a partitárgy snájdig, ha jó,
pecsétet hagy a jó hal.
 
A partitárgy repdes, hamu,

Árnyék-koldus

Árnyék-koldus
 
Szürke a felleg
eget takarja,
szívemig ér le
az eső karja,
elázott lelkem
nap már nem éri,
Istent se' látom,
hogy tudjak kérni,
szemed varázsát
zsebembe rejtem,
egyszer ha más lesz
majd elfelejtem,
cseppektől ékes
mezőkön járva,
beleragadtam
hozzád a sárba,
se út se ég nincs
immár felettem,
napod tüskéjét
mégsem temettem,

Megnézhetem

Megnézhetem
 
Talán majd egyszer jó leszek,
békében önmagammal,
lerakva hordalékomat,
eggyé leszek a parttal,
s a víz színén megnézhetem,
miként tengert a cseppben,
hogy úszik el lábam előtt
minden, mit elkövettem.
 
A lassú hullámok felett,
ott leszek észrevétlen,
mint partba ágyazott kavics
tükörképe a mélyben,
a sodrás visszainteget,
mint tegnapra a holnap,
s a fodrok kék virága közt

Felkérni táncra

Felkérni táncra
 
Kitárt kapukkal
kellene élni,
földtől s az égtől
kegyet se kérni,
gyökér bogától 
el nem szakadva,
ütemnyi csendnek 
lenni a dalba',
hanyatt feküdni
vígan a réten,
virágok tánca 
homlokig érjen,
felhővel, nappal
együtt remélni,
az este szélén
álmot mesélni,
halott sötétben
mécseket gyújtva,
amíg a fénylés
árnyékunk nyújtja,

Intelem

Intelem
(Villon kicsit másképp)
 
Nem vagy te bölcs Villon költő barátom,
mint senki sem, ki nem Sorsnak nevez,
csúf végzeted a dölyfös gúnyban látom,
mi halálnak mond, míg hozzám evez.
Senkiházi, ha megmerül a szóban,
áltatás, még fel nem ér a velem,
mert helyed van az előkelő sorban,
meg nem ment tőlem semmi küzdelem.
Előtted már oly sok dicsőt temettem,
belőled is csak porhüvely maradt,
ni hidd, hogy majdan szíved meg se retten:

Elkopunk, Herceg (Villon ciklus)

 
Elkopunk, Herceg
(Villon ciklus)
 
Herceg, ládd' világunk menten összeroppan,
bár kézben tartják királyok, pápák, papok,
mégis koldus kuporog minden sarokban,
hát nézd el nekem, hogy erről nem hallgatok,
a mindenható is szemtől-szembe lássa,
mily gyarló, kifordult világot teremtett,
hogy áruvá vált szörnyű kálváriája,
és embernek lenni már nagyúri kegy lett.
 
Itt csak térdepelhet asszonyszült halandó,

Júdásaink

Júdásaink
 
Kihull belőlünk egyszer úgyis,
a júdáspénzen vett gondolat,
elpattan dalunkban a húr is,
akár rosszul égetett agyag,
 
s a széthulló cserépszilánkon,
csak elvérző lépésünk marad,
nem lesz ki nyílt színre kiálljon,
hamis hitünknek ina szakad,
 
ránk köszönt végül az alkalom,
hogy újragondolt ember legyünk,
üres tányérral az asztalon
végre érdemelt legyen helyünk.

Zuhanás

Zuhanás
 
Át úgy zuhan lelkünk a hallgatásba,
miként karunkba kedvesünk zuhan,
és a végtelen legmélyére ásva
feloldódik az örök alkuban.
 
Se kezdete, se elvárt vége nincsen,
csendjeinkre hangtalan csodát hoz,
földi magunkból kitaszít majd Isten, 
nincs jogunk egy még méltóbb halálhoz.

Nincs-szonett

Nincs-szonett
 
Hívnálak ha lennél, sétálj velem,
ha sietsz még éppen ideérsz hozzám,
kis kavics a nincs, de bármi legyen,
úgyis fennakad a nagy élet torkán,
 
odáig jut, mi már ismeretlen,
ahogy a csend is csak önmagáig ér,
elenyészik hangokból kiverten,
és kéreget egy még nem volt semmiért,
 
hol körben nincsenek konok falak,
a képzeletből összegyúrt anyag,
elindul önön létezésén túlra,
 

Áldott Békés Karácsonyt mindenkinek.

Uram
 
Bűnös magamban elmerülni hagytál,
és megváltásomat is másra hagytad,
sohasem kértem, hogy miattam csaljál,
hogy döntésem súlyát hazudd szabadnak.
Csak vezeklésemet testáltad énrám,
ha ez minden, mit jóságod csak adhat,
hagyj meg magamnak elesetten, bénán,
hisz nálamnál jobban el nem riaszthat
 
semmi, ha sorsomat ki így jelölted,
mint önmagukba visszatérő körök,
hol mindig mások térdelnek előtted,

Jégrózsa

Jégrózsa
 
Fagyott világ a hóban,
megdermedt, hűlt tavasz,
rügyekben jeges szólam,
jégcsappá vált panasz,
feszül a köd palástja,
recseg a csont faág,
fekete szárnyon járva,
károgó szolgaság
 
foltokat ejt a dombon,
patakra árny hajol,
hogy szélből rózsát fonjon,
jégcsaptól fényt rabol,
rideg közönnyel lépdel,
szívét fagyba rejti,
fehér mezőn letérdel,
rózsáját elejti.
 

Hajnali kirakat

Hajnali kirakat
 
A csend lassan körém zsugorodik,
feszül a hajnalok semmi hangja,
az ébredő nap lekuporodik
álmosan a fénylő kirakatra.
 
A hűlt üveg szikrája kiárad,
lecsordul halkan az éji vakság,
tükröződő galambszárnyak járnak,
tükörképpé olvad az igazság.
 
Pára bugyog a csatornarácson,
kis cseppekben ragyog a járdaszél,
lépés koppan, hogy a csendnek fájjon,
az ágak közt megint a szél beszél.

Végső számvetés

Végső számvetés
(Villon ciklus)
 
Megírtam hát a Testamentumot,
strófáit a vak sors kimérte,
ha temetnek, kerüld a templomot,
hisz minden szusszanás megérte,
mit szerelmek tüzében leheltem,
nem voltam sohasem áldozat,
az életet is tréfára vettem,
a sír is be, tréfásan fogad.
 
Csaltam, loptam, de nem voltam hazug,
életemnek megvolt az ára,
a nőcskék nekem kellették maguk,
nekem zörgött a cella rácsa,

"A Testamentum "

"A Testamentum"
(Villon ciklus)
 
I.
 
Az életből az őszi sár ragadt rám,
magányomat a Kaszás kíséri,
őszen ülök az utolsó falatnál
s utcalány a pénzemet sem kéri,
sápadni látszik fölöttem a csillag,
mi egykor rám dobálta lángjait,
ajánlom lelkem az égi kocsisnak, 
s az út sarának sorsom láncait.
 
II.
 
Ifjonti szívvel féltem a haláltól,
és mikor gyertyafényes este lett,

"Ballada a senki fiáról'

„Ballada a senki fiáról”
(Villon ciklus)
Faludy átköltésének átköltése
 
Szegény fejemen csak ég volt a kalap,
és szürke köd volt ázott ködmönöm,
míg urak szájában dőzsölt a falat,
asztaluk mellett éhségem nyögöm.
Fagyos szelekben én átmelegedtem,
kályhák tüzétől a fogam vacog,
s csak bámulom a napfényt meglepetten,
mert kedvét leli, hogy reám ragyog.
Lépésem mellett rózsák lekonyultak,
a tüzes nyár halódva elfeküdt,

Alkudjunk Herceg

Alkudjunk Herceg
(Villon ciklus)
 
Udvarodban halomnyi a múzsa,
nekem marad meg az utcamocsok,
nagyúri gőg a látszatnak rúzsa,
de mögötte álnok képmás-romok
felejtik koldus rongy-cicomáját,
fentről az élet sara se látszik,
hiába tűri nadrágja szárát,
meztelen seggel jut el hazáig.
 
Ragyás a képük, sanda tüdővész
időzik a mocskos ágy peremén,
rothadt halomban kapar a két kéz,
éhezők lengnek a vén jegenyén.

Oldalak