Mint felszálló füst

Mint felszálló füst verőfényes égen,

ittléte leheletnyi.

Már a slusszkulcsot forgatja kezében,

és el kell őt engedni,

bár füstbe menni, romba dőlni hagyja

eltervezett világod;

a hólé-nedves burkolatra fagyva

majd lábnyomát se látod.

Nem volt káprázat. Menj vissza a házba,

a hamutartó tele,

a szekrényajtó lomposan kitárva,

cucca is eltűnt vele.

De ne dermesszen sivár magány félsze.

Erősebb vagy, mint hinnéd.

Az átmeneti viharfelhő – féle

után az ég mindig kék.

Most ne takarózz reménytelenségbe,

én tudom, hogy kibírod.

Szegény, megterhelt pálma, hidd el végre,

állsz; bár szemed kisírod.