Magyarként nézek az égre

Magyarként nézek az égre;
Okom van a büszkeségre.

Egyedül álljuk a sarat
Régen a Kárpátok alatt.

Eredetünk homályba vész,
Már az oszágunk sem egész.

Állunk makacs
Reményeken.
Megfogyva bár,
De törve nem.

Magyarként nézek az égre.
Legalább ezerszáz éve

Itt a Kárpát-medencében
Él,
Küzd,
Boldogul
A Népem.

Túléltünk törököt, tatárt,
Gonosz, megcsonkított határt,

Jöttek hódító seregek;
Kánok, szultánok, szovjetek

Jöttek, gyilkoltak, raboltak;
Aztán végül elkotródtak.

Magyarként nézek az égre;
Igazi szép
Múltból élve.

Mások visítva-szellentve
Próbálnak szert tenni erre.

Fiktív nagymoráviákat,
Dákoromán mítoszgyárat,

Felsőbbrendűgermán házat,
Meg ősiszláv őshazákat

Képzelegnek a helyünkbe.
Költöznének a vérünkbe,

Tönkre asszimilálnának,
Magukba olvasztanának,

De mi a
Magyarok vagyunk,
És mi úgyis megmaradunk.

A Hitnek sosem lesz vége;
Magyarként nézek az égre.