Fájdalom (2.)

Szeretettel olvastam kissé szomorkás hangulatú versedet, kedves Dyona.

Zsike:)

Tetszik a versed, kedves Dyona. Átjön a mondanivaló, és a forma is megoldott. Talán csak annyi kritikai megjegyzést fogalmaznék meg, hogy a vége mintha egy picit "leülne", hiszen az evidencia, hogy az ember maga viseli a saját lelkét. Ide vártam volna valami csattanófélét, vagy végkövetkeztetést. 

Szépek a rímek, törekvésed a jóra, szépre érezhető.

Mégsem  érzem versnek ezt a nyolc sort.

 Csatlakozom Feri és Sea véleményéhez..' 2. sorban a  "csúnya""ravasz" nagyon köznyelvi....használt.

  Sok szimoníma között válogathatunk : nyomorító, nyomot hagyó, test csúfító, torzító, rám nehezült,

  Vagy!  Mételyező kényszer-bélyeg, A talán gyengíti a mondanivalódat!

            bizonnyal itt ragadt végleg.

Ebben nagyban közrejátszik a vidám dallama, ritmusa, ami egy óvodás kiszámolóa hasonlít.

Míg a címe fájdalom.A világért sem akarlak bántani, de aki írásra adja a fejét, annak ezeket a dolgokat éreznie kell.

Nos, kedves Dyona, alighanem most egy kicsit keservesen csalódtál a saját versedben, hiszen magad ugye milyen szépnek találtad? Bemutatkozó rövid írásodban tudatod velünk, hogy "versekkel próbálkozol". Bizony ez is ama "próbálkozások" közé tartozik, a kérdés már most az, hogy meg tudnál-e lenni versírás nélkül. Anélkül, hogy konkrét választ várnék erre a kérdésre, feltételezem, hogy nem. Csak egy dolgot mindig szem előtt kell tartanod: verset írni nem az elismerésért kell, hanem egyfelől azért, mert nélküle nem tudnál élni, másfelől azért, hogy másoknak, az olvasóknak használj vele. A versírás egy bizonyos pontig szakma. Ugyanúgy megvannak az eszközei, mint a varrónőnek a tű, a cérna vagy a szobafestőnek a festék és az ecset. Te a költői szakmának bizonyos eszközeit már képes vagy használni, lám, itt milyen tökéletesen alkalmaztad a párosrímes, felező nyolcas formát, hogy egyéb költői eszközöknek mennyire vagy birtokában, az még nem derült ki. Azon gondolkozom, milyen tanácsokat tudnék adni a továbbiakra nézve. Az első és legfontosabb, hogy olvass minél többet, versolvasmányaidat pedig nagyon mélyen értelmezd, ne csak megállapítsd, hogy mennyire szépek, azt is fedezd fel bennük, hogy mitől szépek. Magyarán: fogd szaván az éppen olvasott költőt. Csodás dolgokat fogsz látni és tanulni. Például, és ez a legfontosabb: a költő átszűri a maga lelkén az őt körülvevő világot, saját képzeletével gazdagítja, és kifejezőeszközeinek teljes birtokában az így átszűrt, képzelettel gazdagított világot vetíti ki a műben, vagyis a környező világ objektumaiból, részleteiből egy új, saját világot alkot. Mi történt itt? Az, hogy a tartalom és a forma nem talált egymásra. A fájdalom, mint téma ellenállt a párosrímes, felező nyolcas formának. A fájdalom nem ebben a formában akart megszólalni. Akinek fájdalma, keserűsége van, az üvölt, ordít, visít, de legalább sír, zokog. Az út tehát, amerre vezetni szeretnénk: ahol élsz, kétféle világ vesz körül, egy természeti és egy emberi világ. A kettő egymásba játszik, hiszen valahol az ember is természeti lény. Ezt a világot figyeld meg, szűrd át a saját lelkeden, és alkoss belőle egy új, egy költői világot. Ha te valójában boldog vagy, nem írhatsz a fájdalomról, csak a boldogságod kifejezésével lehetsz a versedben igaz, őszinte. Ha valóban keserű az életed, akkor hagyd, hogy a téma válassza magának a formát, a ruhát, ne kényszerítsd olyan öltözékbe, amelyben nem érzi jól magát. Útravalóul neked, szeretettel: Tibor

Nekem vers ez, tetszik is, ahogy fittyet hánysz a fájdalomra,talán azért is, mert a rossz, nevetve, elviselhetőbb...Na bumm! mi van ha fájM?...attól még élünk tovább...vele, a fájdalommal.Kedves Dyona, ez a pozitív életszemlélet, (talán jól érzem) -nekem szimpatikus. Szeretettel olvastalak:B:)