Annyira vágytam

Annyira vágytam rá, hogy értsenek,

bolondnak néztek, sok-sok bánat ért

- erősen fogva végig két kezed -

hegyeket másztam kínzó válaszért.

Annyira más volt nékem fenn az ég,

mindenben láttam lángló’ fényeket,

közel volt hozzám csábos messzeség,

s társammá lett a gazdag képzelet.

Annyira hittem, nékem írnom kell

- vigaszom papír, s barát lett a toll -

így űzöm ma is gyötrő kínom el,

mikor az álmom szállni felkarol.

Annyira jó, hogy értik itt szavam,

érzik mit én, s hogy; csak így létezem

- hosszú az út, de gyémánthídja van -

otthonra leltem égi bérceken.