A fény játéka /Levél Barátomnak/

A fény játéka, mely élettükrében
megmutat, csalfaság,
S e képpel, tudva csalod meg

önmagad,hogy időt nyerj!
Önámításnak ideje lejárt,
Látnod kell!
Örülj, mert eljött az idő:
hogy elhagyott virágaid
aratásra érett szárait
összeszedd,
s szívedbe sződd kévéjét.
Ezt teheted. És örülj!
Hisz láthatod, mi az,
mi ottmaradt.
Léleknek fátyolvirága

hajladozik a szélben,
s szirmában pihegve,

Csácsogó alszik éppen.
Köszönd a napot, melyen
lélekszemed újra lát!
S mint hegy ormáról,

eléd tárul a világ,

melynek bugyrait ismered.
És köszönd az estét,
hogy napnak múltával

melléd kuporodik,
örülj, hogy itt van még veled!
Engedd, hogy végigsimítson lelkeden!
Testedet idő foga vássa,
de elméd virágzása még

nem a múlté!

Ez feledteti veled, hogy

akadoznak a fogaskerekek.
Torz-tükörbe ne nézz,
elcseni tőled a szemed,
s foglyul ejt, a rejtelem!
A fény játéka, mely élettükrében
megmutat, csalfaság,
időt nem ad neked, de
a bölcsesség, látás,
melyet cserébe ad,
már örökre tied.
Miközben
huncut gödröcskéit mutatva
a vágy mosolyogva integet,
s elillan észrevétlen,
ajtófélfádra jelként írja fel,
Örömre fel!
Mert ez még jár neked!