Késő téli hajnalok

Lomha ködfoltok között támolyog az út,
Míg kikerül néhány hó-festett oszlopot.
Fáradt, kialvatlan jégkristály szemekkel
Vizslatják arcomat a téli hajnalok.

Fekete vér csorog, gyolcs-fehér sebektől
Megdermedt ágak markából szökne az ég.
Fák közül leskelődő, lángoló tócsák
Tükrébe is megérkezik a messzeség.

Tenyerén hordozza a felkelő napot.
Hideg ölelését eltűri a remény:
Színesen felizzó sugarai szőnek,
Terítenek végre élő fátyolt fölém.

Tavasz suttogása visszhangzik a szélben,
Meleget hordoz, csodát, illatos zöldet.
Február jégszívét lassan felolvasztva
Ígér új életet a megfagyott földnek