Téli esti csend
Beküldte lnpeters - 2024, január 22 - 20:42Téli esti
Csend;
Ami
Fent, úgy
Lent...
Kint csontig hatoló hideg,
Bent a lélek szárnya lebeg,
Lehull profán kényszer járma,
Körön kívül minden lárma,
Ami fent,
Úgy lent;
Téli esti
Csend.
Téli esti
Csend;
Ami
Fent, úgy
Lent...
Kint csontig hatoló hideg,
Bent a lélek szárnya lebeg,
Lehull profán kényszer járma,
Körön kívül minden lárma,
Ami fent,
Úgy lent;
Téli esti
Csend.
Hideg téli napsütésben
A majdani Tavaszt érzem.
Bár rajtam a nagykabátom,
Aki csak Telet lát, szánom.
Bús-magyar tél-komplexusok
Örökké vert hada nyafog,
Bújjunk alkuvás-kabátba,
Nagyhatalmak árnyékába.
Hideg téli napsütésben
Hazám reményeit féltem.
Jövendő borotvaélen;
Hideg téli napsütésben.
Isten, áldd meg a magyart
Hittel és erővel,
Hogy ne kelljen küzdenie
Többé ellenséggel.
Örökös balsors helyett
Hozz ránk víg esztendőt,
Adj nekünk szép, tisztességes,
Élhető jövendőt.
Plántálj végre szerencsét
Kárpát szent bércére,
Békét a Kárpát-medence
Mindegyik népére.
Kunságunk szép mezein
Ért kalászt lengessél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtessél.
Plántáld a magyar zászlót
Igazság sáncára,
Hogy összedőljön a világ
Összes dogmagyára.
Valahol túl a hidegen
Ül a Múlt vén kereveten,
A hátán viseltes kabát,
És magyarázza - önmagát.
Valahol túl a hidegen
Duzzog a végzet ridegen.
Idő-holtág habjainál
Korhadozó vén fája áll.
Valahol túl a hidegen
Mindig van élő
Szerelem.
Még nem fogta fel a világ,
Hogy a fejlődés -
Boldogság.
Helyette az ember kutat
Mindig újabb tévutakat.
Valahol túl a hidegen
Minden rossz dogma idegen.
Levitézlett eszmetömeg
Bohócsipkában fúj követ.
Rusnya, esős január,
Nagyon messze még a nyár.
Ködös, párás szemhatár,
Bús, ragacsos, lomha sár.
Viharfelhő lesbe áll,
Az öreg Hold szalutál,
Csupa lármát gyárt a gyár,
A Jövő meg csöndre vár...
Nagyon messze még a
Nyár;
Rusnya, esős január.
Valahol tiszta még az ég,
Valahol fényes gyertya ég;
Valahol
Békességre,
Alkotásra
Hív a messzeség.
Valahol Isten még felel,
Valahol semmi nem fut el,
Valahol
Szent Jövő
A Vágyainkra
Még most is figyel.
Valaki most is jót akar,
Valahol most is szól a dal,
A Ködön túl a tiszta lélek
Most is fiatal.
Holtfáradtan, de még élve;
Halkan szeretve és féltve,
Iszonyú kemény nap végén,
Téli Otthon kicsi mélyén,
Mikor a Béke kis patak;
Tudom, hogy látsz,
Vén Hallgatag.
Az Idő dereka sérves,
Minden profán bálvány vérmes,
Az értelmes jövő kétes,
A remény háromesélyes.
Állok kint az égre nézve;
Holtfáradtan,
De még élve.
Didergő téli napokon
Fenyeget a hó,
Csupa jég a parkolóban
A kis autó.
Didergő téli reggelen
Jegesek a fák,
Elmegyek. Búsan néznek rám
Bentről a kutyák.
Didergő téli délelőtt,
Csengő nyekereg,
Ül a padban a sok tiszta
Lelkű kisgyerek.
Didergő téli délután
Rossz, ónos eső,
Vénülő aggodalomnak
Jégszakálla nő.
Didergő téli estéken
Duruzsol a szél,
Isten csöndesen figyel, az
Idő mendegél.
Januári vasárnapon
Szépen, boldogan dolgozom.
Körülvesz a munka heve
És Anikóm
Szeretete.
Január mosolya rideg,
Vacog a dermesztő hideg,
De mégse hallik ide a
Pénz- meg fegyver-hisztéria.
Otthon,
Vasárnap,
Anikó...
Itt Béke van,
Itt
Élni jó.
Szépen, nyugodtan dolgozom
Januári vasárnapon.
Vágyainkban van a létünk,
Amíg maradt vágyunk,
Élünk.
Aki nem vágyik semmire,
Annak nem is kell élnie,
Az csupán lélegző sztoa,
Léte ideológia.
Vágyunk - maga az
Életünk;
Vágyaink mentén létezünk.
Januári péntek este
Csikorog a dér,
Csípős, jeges alkonyattal
Ünnepel a tél.
Januári péntek este
A föld didereg,
Fölénk tornyosul a lomha,
Dermesztő hideg.
Januári péntek este,
Kegyetlen sötét,
Elfáradtunk, bitang módon
Nehéz volt a hét.
Januári péntek este,
Csíp a levegő,
Szép jövőt teremteni még
Van elég erő.
Januári péntek este;
Féltem, aki fél,
Akármilyen bőszen tombol,
Elmúlik a tél.
Szürke lepelben jön januárnak éjjeli árnya;
S élesen festi ki a házak körvonalát.
Utcai lámpák fénye világol a tétova ködbe;
Száz kicsi fénykatona tartja magát makacsul.
Villog a szikraeső a kietlen, lomha sötétbe;
Holt köd elébe emel gátat az emberi kéz.
Túlhatalomban a köd, de hiába - a fény sose enged;
Bárhogyan is gomolyog, élnek a fény-szigetek.
Holt anyagok vén túlerejében reszket az élet;
Színleg gyönge talán, mégis örökre ragyog.
Hatalmas bronzkori várak
Romjai közt szél se járhat.
Titkokat rejtő vén falak
Nyugszanak mai sár alatt.
Valamikor egykor régen,
Itt a Kárpát-medencében
Szürke pannon egünk alatt
Trójánál nagyobb várakat
Láthatott az égi kocsis,
Vagy a turul - már akkor is.
Hatalmas bronzkori várak
Rejtélyek ködében állnak.
Elsüllyedtek, múltba fagytak,
Még legendákat sem hagytak.
Múltunk milyen mozaikja
Épülhetett falaikba?
Hatalmas bronzkori várak...
Fagyos januári éjjel;
Tele az ég szenvedéllyel.
Valahol a Remény fázik,
Valami mindig hiányzik.
Valami éppen elévül;
Valahol valami épül.
Valami talán feléled,
Valahol retteg az élet.
Valami jövőbe bújna,
Valami elindul újra.
Csillagbokor szerteszéjjel;
Fagyos januári éjjel.
Isten magyarnak teremtett,
Adott
Hazát,
Hitet,
Nyelvet.
Van
Múltam,
Jelenem,
Álmom;
Van mit őriznem,
Szolgálnom.
A múlt örök, élő emlék,
A jövő szent
Kötelesség.
Globális fölény idején
Nemzet-jövőben hiszek én,
Világpénz-uralom helyett
Békés, boldog
Nemzeteket
Álmodok ébren járkálva
Egy sokkal szebb, jobb világba.
Közben leng a csalafinta
Világ eszme-mérleghinta...
Van jelenem, hitem, álmom;
Létemmel
Hazám szolgálom.
Januári évkezdetben
Jövő-emlékezet rebben.
Jelenünk az időszekér,
Múlt és jövő itt összeér.
Rajtunk áll,
Ha sok,
Ha kevés;
Nincs eleve elrendelés.
Tükörképünk
Szóban,
Tettben;
Januári évkezdetben.
Izmus-zsákutcák világa,
Európa újkora;
Lelkes-robogva haladunk,
Mégse jutunk sehova.
Felvilágosodott főkre
Kacsingat a szürke ég,
Kicsinyes izmuskodásban
Kérődzik a bölcsesség.
Szegény csalódott valóság
Kuckóba húzódva sír,
Fontosabb lett nála, hogy ki
Kitől idéz, ki mit ír...
Izmus-zsákutcák világa,
Affektál a sok kacat;
Kizsákmányolt tömegekre
Doktrína-sereg kacag.
Mesterkélt teóriáktól
Pörkölt lesz a cibere,
Mindent eltakar a semmi
Összefüggés-rendszere.
Magyarország kellett volna...
Talán Isten nem akarta...
Európa - piros alma;
Német nemzet birodalma,
Mint Isten önjelölt karja,
Mind birtokolni akarja!
De ez az István mit képzel,
Hogy ellenállni merészel
A jogos hódításomnak?
Majd szorul emiatt holnap!
Európa ura vagyok,
Kegyelmet sohasem adok!
Vágy akar,
Valóság temet;
Szétverték a seregemet.
Tegnap:
Enyém Pannónia!
Most meg:
Sine militia...
Megvertek minket,
Bécs oda;
Gyász van,
Egy új korszak felé tartunk,
Félig már benne is vagyunk.
Időnk már Titkokkal telve,
De még nincs megkeresztelve.
Az ócska globális ballaszt
Kínjában visszahúz, fullaszt.
Régi már omlik, új épül,
Vagy megcsúnyul,
Vagy megszépül...
Isten nem tervez előre,
Rajtunk áll, mi lesz belőle.
Isten nem ad bizonyságot
Profán értelemben,
Helyettünk sosem cselekszik,
Mert azt
Magunknak kell.
Nem hagy gránit útjelzőket
Számunkra az
Úton;
Mert
Magunknak kell
Átlátnunk hamison és rúton.
Nem taglalja, hogy a
Hitet,
Kik, mennyire mérték;
Nekünk kell
Éreznünk, hol van
Az igazi
Érték.
Nem a pontos idézetet,
Csak a
Lelket nézi;
A kicsinyes dogmagyártó
Mindig félreérti.
Profán elmék ateizmus
Nyílzáporát ontják,
Hiszen profán értelemben