Szerelem és líra - LXVIII.

Hatvannyolcadik rész

A művészet intézményi elmélete lényegében teljesen elválasztja egymástól a műalkotás státuszát és a művészi értéket. Utóbbival gyakorlatilag nem is foglalkozik, definiálására a legcsekélyebb erőfeszítést sem teszi.

Ha pedig a „műalkotás” fogalma puszta státusz, társadalmi konvenciók aggatta közönséges címke, akkor értelmet nyernek a meddő viták, amelyek azt firtatják idestova évtizedek óta, hogy mi különbözteti meg a műalkotást az egészen közönséges hétköznapi tárgytól. Hogy vajon a többi WC-ülőke is műalkotásnak tekinthető-e, vagy csupán az, amelyet a „szerzője” annak nyilvánított. Ha pedig a „műalkotást” egyszerre több helyen is kiállítják – ahogy az meg is történt – van-e valami mélyebb oka annak, hogy az azonos típusú, és egymással  minden tekintetben megegyező WC-ülőkék közül a művész éppen azokat a példányokat választotta ki, és vásárolta meg, amelyek a kiállítótermekben elhelyezést nyertek, és nem másikakat.

Az elmúlt években a „művészvilág” voltaképpen már az abszurditás határáig (vagy azon is túl) tesztelte a művészet intézményi elméletét; egészen az emberi ürülékből alkotott „műalkotásokig”. Az elméletet úgy kíséri az abszurditás, mint tulajdon árnyéka, ami talán természetes is, hiszen a műalkotás fogalmát fosztotta meg korábbi szakrális jellegétől. Azzal, hogy hivatalosan elismerte, bármely művész pillanatnyi szeszélye műalkotássá avathat bármilyen tárgyat; nemcsak a hétköznapi tárgyak számára engedélyezte a „műalkotás” státuszába való helyezkedést, egyúttal közönséges tárggyá fokozta le a műalkotást.

A műalkotás fogalmának profanizálása persze semmiféle esztétikai problémát nem old meg, ilyen ambíciói nincsenek is. Hozadéka csupán annyi, hogy kanonizálta a „művészvilágban” ténylegesen létező tendenciákat.

Azzal, hogy a műalkotás státuszát radikálisan elválasztotta nemcsak az esztétikai értéktől, hanem az alkotás fogalmától is – talán akaratlanul – sikerült megkérdőjeleznie a „művész” státuszát is.

Haladjunk sorjában.

Ha valamely tárgy a benne tárgyiasult esztétikai értéktől és alkotói munkától teljesen függetlenül, pusztán azáltal válik műalkotássá, hogy „a művészvilág”, illetve az utóbbi által kanonizált „alkotó” annak nyilvánítja, akkor a műalkotás puszta kinevezés eredménye, a „művészeti” bürokrácia által eszközölt közönséges megkeresztelés.

A művészet intézményi elmélete ezen a ponton kezd igazán lelepleződni. Veszedelmes teória, de leginkább önveszélyes; naiv őszintesége folytán súlyos következményeket hordoz magában arra a körre nézve, amelynek érdekében megszületett.

Ha puszta kinevezéssel bármi – még egy halom ürülék is, ahogy meg is történt – kényelmesen műalkotásnak minősíthető, az magában hordja azt a következtetést, hogy a műalkotás státuszának elnyeréséhez nem feltétlenül szükséges az elmélyült művészi alkotómunka, sőt annál a „művészvilág” kapcsolatrendszerében való jelenlét mérhetetlenül fontosabb. Az elmélet voltaképpen azt állítja, hogy teljes értékű műalkotást hozhat létre a dilettáns játszadozás.

A művészet intézményi elmélete mögött álló „művészvilág” így mar – önmagába.

Mert hogy: Ki alkotja a kinevezett műalkotást?

Nyilván a kinevezett művész.

Folytatása következik.

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Nagyon egyetértek a mondanivalóval.

Haász Irén képe

" Az elmélet voltaképpen azt állítja, hogy teljes értékű műalkotást hozhat létre a dilettáns játszadozás."

Sőt,  a fentiek szerint nemcsak a dilettáns játszadozás, hanem bármi. Még játszadozni sem kell, elég, ha bármire rámondom, hogy az műalkotás.

Eltekintve a formatervezés szép és letisztult világától, - hát jól néznénk ki...!!!!
 

lnpeters képe

Igen, ez az elmélet gyakorlatilag ezt mondja. Nézz szét a kanonizált költők "alkotásai" közt.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Ki kell dolgoznunk a saját esztétikánkat, mert a kanonizált költészetben jelenleg uralkodó szemlélet abba a kategóriába tartozik, ahol tíz hajítófa ér egy fabatkát...

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Mysty Kata képe

 "Dilettáns játszadozás", van ám ebben igazság!" Akkor születtek nagy dolgok,  ha ...."smileycheeky

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

hzsike képe

Érdemes volt ezt a részt is elolvasnom. Köszönöm Laci. Várom a következőt.

Szeretettel:Zsike:)