Szerelem és líra - LXVIII.
Hatvannyolcadik rész
A művészet intézményi elmélete lényegében teljesen elválasztja egymástól a műalkotás státuszát és a művészi értéket. Utóbbival gyakorlatilag nem is foglalkozik, definiálására a legcsekélyebb erőfeszítést sem teszi.
Ha pedig a „műalkotás” fogalma puszta státusz, társadalmi konvenciók aggatta közönséges címke, akkor értelmet nyernek a meddő viták, amelyek azt firtatják idestova évtizedek óta, hogy mi különbözteti meg a műalkotást az egészen közönséges hétköznapi tárgytól. Hogy vajon a többi WC-ülőke is műalkotásnak tekinthető-e, vagy csupán az, amelyet a „szerzője” annak nyilvánított. Ha pedig a „műalkotást” egyszerre több helyen is kiállítják – ahogy az meg is történt – van-e valami mélyebb oka annak, hogy az azonos típusú, és egymással minden tekintetben megegyező WC-ülőkék közül a művész éppen azokat a példányokat választotta ki, és vásárolta meg, amelyek a kiállítótermekben elhelyezést nyertek, és nem másikakat.
Az elmúlt években a „művészvilág” voltaképpen már az abszurditás határáig (vagy azon is túl) tesztelte a művészet intézményi elméletét; egészen az emberi ürülékből alkotott „műalkotásokig”. Az elméletet úgy kíséri az abszurditás, mint tulajdon árnyéka, ami talán természetes is, hiszen a műalkotás fogalmát fosztotta meg korábbi szakrális jellegétől. Azzal, hogy hivatalosan elismerte, bármely művész pillanatnyi szeszélye műalkotássá avathat bármilyen tárgyat; nemcsak a hétköznapi tárgyak számára engedélyezte a „műalkotás” státuszába való helyezkedést, egyúttal közönséges tárggyá fokozta le a műalkotást.
A műalkotás fogalmának profanizálása persze semmiféle esztétikai problémát nem old meg, ilyen ambíciói nincsenek is. Hozadéka csupán annyi, hogy kanonizálta a „művészvilágban” ténylegesen létező tendenciákat.
Azzal, hogy a műalkotás státuszát radikálisan elválasztotta nemcsak az esztétikai értéktől, hanem az alkotás fogalmától is – talán akaratlanul – sikerült megkérdőjeleznie a „művész” státuszát is.
Haladjunk sorjában.
Ha valamely tárgy a benne tárgyiasult esztétikai értéktől és alkotói munkától teljesen függetlenül, pusztán azáltal válik műalkotássá, hogy „a művészvilág”, illetve az utóbbi által kanonizált „alkotó” annak nyilvánítja, akkor a műalkotás puszta kinevezés eredménye, a „művészeti” bürokrácia által eszközölt közönséges megkeresztelés.
A művészet intézményi elmélete ezen a ponton kezd igazán lelepleződni. Veszedelmes teória, de leginkább önveszélyes; naiv őszintesége folytán súlyos következményeket hordoz magában arra a körre nézve, amelynek érdekében megszületett.
Ha puszta kinevezéssel bármi – még egy halom ürülék is, ahogy meg is történt – kényelmesen műalkotásnak minősíthető, az magában hordja azt a következtetést, hogy a műalkotás státuszának elnyeréséhez nem feltétlenül szükséges az elmélyült művészi alkotómunka, sőt annál a „művészvilág” kapcsolatrendszerében való jelenlét mérhetetlenül fontosabb. Az elmélet voltaképpen azt állítja, hogy teljes értékű műalkotást hozhat létre a dilettáns játszadozás.
A művészet intézményi elmélete mögött álló „művészvilág” így mar – önmagába.
Mert hogy: Ki alkotja a kinevezett műalkotást?
Nyilván a kinevezett művész.
Folytatása következik.
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2013, március 15 - 13:22
Permalink
Nagyon egyetértek a
Nagyon egyetértek a mondanivalóval.
Haász Irén
2013, március 15 - 18:45
Permalink
" Az elmélet voltaképpen azt
" Az elmélet voltaképpen azt állítja, hogy teljes értékű műalkotást hozhat létre a dilettáns játszadozás."
Sőt, a fentiek szerint nemcsak a dilettáns játszadozás, hanem bármi. Még játszadozni sem kell, elég, ha bármire rámondom, hogy az műalkotás.
Eltekintve a formatervezés szép és letisztult világától, - hát jól néznénk ki...!!!!
lnpeters
2013, március 31 - 23:33
Permalink
Igen, ez az elmélet
Igen, ez az elmélet gyakorlatilag ezt mondja. Nézz szét a kanonizált költők "alkotásai" közt.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
lnpeters
2013, március 15 - 18:49
Permalink
Ki kell dolgoznunk a saját
Ki kell dolgoznunk a saját esztétikánkat, mert a kanonizált költészetben jelenleg uralkodó szemlélet abba a kategóriába tartozik, ahol tíz hajítófa ér egy fabatkát...
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Mysty Kata
2013, március 15 - 23:16
Permalink
"Dilettáns játszadozás", van
"Dilettáns játszadozás", van ám ebben igazság!" Akkor születtek nagy dolgok, ha ...."
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hzsike
2013, március 16 - 11:50
Permalink
Érdemes volt ezt a részt is
Érdemes volt ezt a részt is elolvasnom. Köszönöm Laci. Várom a következőt.
Szeretettel:Zsike:)