Durcás (Béla bácsi elbeszélése nyomán)

Elfáradt a lovam, az a dolgos patás,
akivel sokat jártam szántani határt.
Befogtam, húzta a berenát, az ekét,
néha meg több bála szalmával a szekért.
 
Megesett, hogy olykor fel sem akart állni,
hiába mondtam: most csak megyünk sétálni.
Makacs mivoltáról kapta ő a nevét,
szerszámba durcásan fordította fejét.
 
Egymáshoz öregedtünk, s szép korba lépett.
Egy reggel láttam, a tekintete révedt.
Segítséget kérve, mondani akarná:
- nem bírom soká, oly gyenge vagyok gazdám.
 
Szomorkás szemében felfénylett egy könnycsepp,
ezzel üzente: - ne sajnálj kérlek, ölj meg.
Nem akartam, hogy szegény sokat szenvedjen;
-megtettem, de tovább él itt, a lelkemben.