Jelenlegi hely

Drága Barátném! (2.)

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2016, május 18 - 21:35

Már megint mentegetődzéssel kezdem a levelem, drága Icám, de most komoly oka volt, hogy ennyit késtem a válaszommal.

El se tudod képzelni, mennyi gondom, bajom származott nekem a Bangúrteás esetből.

No, de az elejin kezdem, van nekem két rosszcsont unokám, a Béla, meg a Zolika, hát mióta a fene a számítógépet beette a házba, azóta alig látom őket, elég az ahhoz, egyik este elém álltak azzal az ötlettel, hogy majd ők népszerűsítik a teámat, csak bízzam rájuk az ügyet, secperc alatt felteszik a feccbukkra, vagy fércbukta? Na mindegy.

Icám úgy elkerekedett a szemem, hogy még...amikor megmutatta a két kölök a hirdetést.

Meg kell mondanom, túl jól sikerült a dolog, azóta, se éjjelem, se nappalom, állandóan özönlenek a levelek, kérések. De neked még azt is elárulom, leánykérő levél is akadt közte. Majd behaltam neki, mikor olvastam, mert volt mit.

Karesz, a részeges postás, zsákszámra hordja őket, az egész nappalit ellepi a temérdek boríték.

Van aki a receptet akarná, hát vagyok én olyan buta? No, még csak az kéne!

Azért a szomszéd Rezsőkének én se tudnék ellenállni, ha akarná ő is a dógot, de észre se vesz mostanában.

A piros arcú Klárit leskeli napszámra.

Azon töröm a fejem, megkísértem egy kis Bangúrteával, hátha felém fordul a figyelme. Mert bizony, kedves barátném, Gazsi halála óta nem járt senki az én eléggé elvadult "háztájimban".

A háziorvosom már egy ideje ostromol a teáért, de tudom csak ingyért akar hozzájutni a huncut. A minap kért, adnék e neki.

Lehet, megszánom és adok belőle kicsit, a múltkori párlatból maradt egy kevéske, gyanítom hernyás lehet azóta, mert a hígját kivittem a piacra, de a maradék annál ütősebb, én vigyáznék vele a helyiben, nehogy az elhíresült kék színű tablettákat túladagolókhoz hasonló sorsra jusson...

Szóval ennyit akartam írni, Icám és majd erősen figyelem a dokit, nehogy elpatkoljon nekem időnap előtt, ha nem tartja be az adagot, oszt rám fogják vénségemre, hogy boszorkány vagyok...

Írta: Nagygyörgy Erzsébet