Augusztusi álom

Egy holdtalan, sötét augusztusi este 
szemem a mennybolton a csodát kereste. 
Kerülve a hálót, amit a közöny vet, 
fellapoztam én az égi képeskönyvet:

Szakadt liszteszsáktól volt poros a Tejút, 
néztem, hogy a Göncöl révbe döcögve jut. 
Rajta a Kisbéres nagyokat ásított, 
de leheveredni nem talált pázsitot.

A Delfin aludni kísérte a Hattyút, 
elcsendesült odább a boldog Fiastyúk. 
A zabos Pegazus futott még egy jó kört, 
de a Bika s a Kos húzta már a lóbőrt.

Orion, a vadász, égi mezők őre 
meglátta, hogy a Szűz hamvas bőre pőre. 
Felajzott vágyakkal csak erre várt régen, 
ám akkor egy csillag leszaladt az égen.

Követte még több is: villant egyik, másik, 
nyilazgatott Ámor hajnalhasadásig! 
Mit sem látott ebből lent a földi alom, 
mozdulatlanságba zsibbadt birodalom.

Ám akkor Keleten felrepedt a bársony, 
piros fény özönlött a függönynyíláson. 
Halovány arccal állt a sok csillag lesen, 
s felragyogott a Nap, tűzben, szerelmesen!