Szabadesés -

A megcsendesedett éjben vihar söpört át,
a csatakká ázott fűre letört ágak lógnak,
furcsa csend töri szerte-szét most az aurát,
valahogy más íze lett a születendő szónak.

S nincs vége, valahol a hegyek alján dühödten
fordulnak vissza a fekete felhők és hoznak
esőket az aggkoros panelek falára, hidegen
csapódik arcomba a permet, a fények halványak.

Furcsa világ ez, dobozokba gyömöszölt létek
sírnak, elfelejtve a vágyakat és álmokat,
az utcán lehajtott fejjel járnak, lassan lépnek,
mintha szégyellnék, hogy élnek, élő-halottak.

Furcsa világ ez, az erkélyek sorát számolom,
a térhatás vonalakat fon össze, beszűkít,
onnan fentről nézve más világ ez, vonzó beton,
megigéz s egy zuhanásban a nyomor felsikít.