Szűzi tavasznak

Föld öle duzzad, a csíra dagad,
zöldje a tájnak az éke marad.
Rügy helye fák hegye - hajlik az ág,
ellepi méz-teli, tarka virág,
vágyva a méhet e furcsa világ.

Zsenge tavasznak a langy sugarán,
fénykoszorún feje - ébred a lány.
Szőke haján buja-pajkos a szél,
véle a Kedves is - ajka mesél,
s csókot epedve a szíve remél.

Szűzi tavasznak a fénye ragyog,
szép szeretőmre de büszke vagyok.
Hű ölelése ma annyira lágy,
tűzszeme ontja a Nap sugarát -
így szeret engem, az édes arát.