Rosszkedvűen csorgó idő ("Spenser" féle szonett)

Csak a szél susog köröttem, hallgatás
most a világom, vak, fénytelen ég,
tehetetlen semmiben kapaszkodás,
rosszkedvűn csorgó idő, szürkeség,
bennem egy hitvány-hit, dac-büszkeség,
bár rádöbbentem, és lelkemben érzem,
bűnné vált a cinikus vétkesség,
fényre vágytam, aztán az értelem
vágott szájon, rossz ízű a vérem,
csókod sem égeti már a szám, rég volt,
karod nyoma foszlott rólam, letéptem,
most bőrömmel vidd el, legyek vérfolt,
   mit undorral törölsz le magadról,
  de neked is fáj - búcsú az álmoktól.