Ne hidd, hogy egyszerű a szó nekem

Kimondva végre annyi év után
- előtted állva oly riadt-sután -
ne hidd, hogy egyszerű a szó nekem!
Merem remélni még a szép napot;
ki annyi jót, de rosszat is kapott.

Hiába tűr a perc, a szín veszít,
az éj sötét - ma tünde fénye nem ragyog.
A szó ma balga szolga - nem király -
mögötte bánat áll - letört vagyok.

Igen, tudom, ki fogta úgy a sors kezét,
ki mondta vágyva, hogy szeret
- hisz úgy reméltelek, mint a tengerek szelet -
Biz én vagyok! S vagyok; ki most feszengve épp
eseng bocsánatért, amíg szemed
kegyelme végre messzi útra enged el!

Hiába! Jő a perc, a szín veszít, az éj sötét -
ki tudja, hogy miért - s miért a fájdalom, ború,
s miért a méla háború?
De múlni kell, s ha ez vigasz - legyen!
Csak azt ne hidd, hogy egyszerű a szó nekem.