Magamra hagytál

Kihunyt a fény. Szobámba zárva
megült a csend, a mának bére.
Csupán a szív, a lélek árva,
kicsiny harangja ver ma félre.

Nyugalma veszve rég a percnek,
mióta tőlem elköszöntél.
Anyátlan így maradt a gyermek,
virágos őszre sírva jön tél.

A nagyvilág a semmi kertje,
hiába hagytad itt örökbe;
kiég a hold, a lávapernye
aszott levélre hull zörögve.

Mit ér a szó, ha ríni kezdek?
Magánynak egy a széle, hossza...
Bolyong a lét, a kedve veszteg,
szerelme, álma már kifosztva.