Kutyaszív

Holdhideg hajnalon jégszívem fáj nagyon,
ébenszínű éjben csodát miért reméltem?
Titkokat  óvtam, hozzád közelhajoltam,      
s te megláttad a lelket, mi homokszemeket perget -
minden szem egy-egy holnap, a jég szívemről leolvadt,
minden nap melegebben, szívem kezedbe tettem.

Áldott napmelegeddel ébredtem  minden reggel,
de végül elért a végzet, frissen nyílt szívem megégett,
túl forró volt a vágyam, s viaszból volt a szárnyam –
égen, a légben, a sárban csak egy jó szavadra vártam.
Hűséges kutyaszívvel hogy is aludhatnék el?
Csak nyűszítek, nem beszélek, siratlak s várlak téged.