Kiskocsma blues

Vörösbort kortyoltunk, testeset,
gyertyaláng imbolygott részegen,
odakinn szurokszín este lett,
parázslott bennünk az érzelem.

Gomolygó füst úszott - nem zavart,
Pier’ egy szép sanzont énekelt,
- csodás volt éjjel a Szajna-part -,
bús dala senkit sem érdekelt.

Mellettünk vén költő verset írt,
s bájait kínálta kurtizán,
- arcára rúzsával kenve pírt -
lehajolt -, s nem volt épp „úrilány”.

Csókod az ajkamhoz lágyan ért,  
fülembe dúdoltál búgva, dalt, 
mint nászlázú lepke, lámpafényt, 
a szívem szeretni úgy akart.

Jeges és kihalt a Szajna-part, 
messzire sodort az árva sors, 
hallgattam volna a kocsmazajt, 
de ahányszor mentem, zárva volt.