Izzás
Beküldte Csilla - 2015, április 2 - 08:34
Vértelen izzás szürke ködén
kéklőn ezüstbe hajlik a fény,
hangtalan surran, föld-ragyogás,
két szemed tükrén égi varázs.
Hűs leheletben fürdik a táj,
borzong az emlék, mennyire fáj
elhaló lépted járda kövén,
visszatekintesz, csak te meg én
állunk a véges űr küszöbén,
végtelen álom csend-gyökerén,
tárva felejtett szív-kapudat
rozsda emészti, tépi huzat.
Kéklő magányban fénylik a szó,
izzik az emlék, annyira jó
visszaidézni lágy melegét;
hallod a szélben? – sír a sötét.
Hozzászólások
hzsike
2015, április 2 - 08:40
Permalink
Kedves
Kedves Csilla!
Szerkesztőségünk nevében nagy szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez.
Szeretettel köszöntünk, érezd jól magad itt velünk!
Zsike :)
Bieber Mária
2015, április 2 - 10:52
Permalink
Kedves Csilla! Szeretettel
Kedves Csilla!
Szeretettel gratulálok gyönyörű soraidhoz! Nagyon tetszik: ritmusos, gördülékenyen megírt, sejtelmes fényekkel izzó emlékezés. Jól megválasztott rímek szépítik a sorok végét.
Bieber Mária
(Hespera)
Csilla
2015, április 2 - 12:26
Permalink
Nagyon vártam már az
Nagyon vártam már az értékelést.:) Köszönöm szépen Neked, kedves Zsike, hogy bátorítottál, és minden szerkesztőnek, aki foglalkozott vele! Örülök, hogy itt lehetek. :)
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Csilla
2015, április 2 - 12:28
Permalink
Köszönöm, kedves Hespera, a
Köszönöm, kedves Hespera, a véleményedet, örülök, hogy olvastál.
:)
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/