Holnap

Holnapom nyílva nyíló virágát,
gyümölcsdajkáló lombkoronáját
törzsem ma még egyenesen tartja
a szélcakkozta felhő-magasba.

Múltamba kapaszkodó gyökérzet
táplál és növeszt. Ez a természet
rendje. Egy vagyunk hetedíziglen.
S bár szaporodó évgyűrűimben

egyre több már a göcsört, a sebhely,
állom még a próbát a szelekkel,
csak szívem barázdáltabb és bőröm:
léleksebkéreg nő a fatörzsön.

S ahogy egy szomszéd kertbe hajló ág
hulló lombjával hullnak az órák,
föl aligha foghatom, csak érzem:
életvetés minden szenvedésem.

S minthogy szomszédos a föld az éggel,
jövőágam a felhőkig ér fel,
s kibújik a mulandóság résén,
áthajlik a Mennynek kerítésén.

Gyökereim álmodnak a földben,
vihar tépi, szaggatja a törzsem,
de ágaim már ma és majd holnap
aranyvirágokat virágoznak.

Rákospalota, 2014. szept. 25. csütörtök