Gesztenyefa

Gesztenyefa árnya alatt
írom ezt az éneket,
s míg kopnak a selymes szavak,
csodálom a kék eget.

Fátyolfelhők úsznak távol,
mezők felett száll e dal,
fecskemadár fészket ápol,
a délibáb idecsal.

Előttem egy zsenge virág,
bűvös szirma nekem nyílt,
égbe szálló, féltő imák
örvendező szava kélt.

Magányomnak társa lesz ő,
szép, mint mindig, oly csodás!
Szívem egy virágos mező,
s benne Ő a ragyogás.