Elfáradtál

A gyorsan múló időből valahol lemaradsz,
hiszen elfáradtál, fejed a melledre hajtod,
eddig sodort el az élet, elérted partod,
nem adtad fel, de most már pihenni akarsz.

Lehunyt szemmel megidézed ifjúságod,
az érintések még bőrödön fel-felizzanak,
éjszakáid talán forró ölelésekről álmodnak,
de hajnalban ébredsz, a reggel-fényt vágyod.

Szíved megremeg, újra hallod a suttogást,
ahogy előtted térdeltek a férfiak,
túlpartról néznek, már leomlottak a hidak,
csak az én lelkem vár, hogy útjára bocsásd.

Szép voltál, s nekem ma is te a legszebb,
fáradt mosolyod kincsként őrzöm, mind enyém,
szép szemed a sápadt holdhoz bújó csillagfény,
távolodunk, még együtt - de egyre messzebb.