A Szinva

Csendes az erdő, ébred a tisztás,
Bükkfa tövében hűs vizű forrás.
Ott jön a vadkan, vele a párja,
Négy kicsi csíkos baktat utána.

Tiszta vizével szomjukat oltják,
Őket az őzek, kis nyulak váltják.
Enyhe fuvallat ébred e csendben,
Vércsecsapat ha végre szétrebben.

Ébren az erdő, zajos a tisztás,
Útra bocsájtja vizét a forrás.
Elindul lassan, indul a táncba,
Várja a tenger, nincs maradása.

Források vizét magába issza,
Lefelé siet nem nézhet vissza.
Kavicsok sorát görgeti lassan
Csiszolva őket, csobogva, halkan.

Néha megugrik, mint a vadállat,
Megpihen aztán, mint aki fáradt.
Figyeli útját csendben egy nimfa,
Megszületett a Bükkben a Szinva
.
Lillafürednél nézi a fákat,
Majdnem elalszik annyira fáradt,
Mire feleszmél, mindennek vége,
Hatalmas zajjal zuhan a mélybe.

Mésztufa barlang látja a drámát,
Újrateremti ártatlan báját.
Itt pihent egykor József Attila,
Itt született meg verse, az Óda.

Megy tovább fénylő, tarajos habbal,
Molnár-sziklánál szélesen, lassan.
Papírgyár után Nagy Lajos vára,
Diósgyőr éke figyel utána.

Itt voltam gyermek, itt lettem férfi,
Nem csoda hát, ha szerelmünk régi.
Szeretem csendjét , szeretem báját,
Susogó habját, vad robogását.

Szeretem télen, amikor alszik,
Tavasszal akkor, amikor habzik,
Szeretem, mikor vonul a zöld ár,
S bár sokan félik, szép, mint egy oltár

Szerencsés vagyok, naponta látom,
Mellette lakom, csendben csodálom.
Hallom a hangját, engedj el ember,
Útra bocsájtom, várja egy tenger.