Őszbe bújva
Beküldte Zajácz Edina - 2014, március 25 - 15:06
Rémült ablakunkon nyújtózik az est,
könnyedén tartasz két látomás között.
Nem akartam én már a rettenetest,
de fénylő retinád visszatükrözött.
Fölém hajoltál, és ringott a végzet,
mégis, mintha most akarnék születni.
Óvlak, mint borostyán a tölgyfakérget,
melletted minden pillanat életnyi.
Mirhalelkű csendem, szótlanságom vagy,
dúlt világomban a megkövetelt rend.
Ha utolsó parazsunk is cserbenhagy,
szeretem majd az elviselhetetlent.
Őszbe bújok halkan, mint a gesztenyék,
könnyű búval várom, kibontasz -e még?
Hozzászólások
hzsike
2014, március 25 - 18:21
Permalink
Gyönyörű szonett, kedves
Gyönyörű szonett, kedves Edinám! Örömmel olvastam most már itt is!
Örülök Nektek, jó hazatérni, végre!
Nagy ölelésem! Zsike :)
Zajácz Edina
2014, március 26 - 20:02
Permalink
Köszönöm szépen Zsike!:)
Köszönöm szépen Zsike!:)
Zajácz Edina
2014, március 28 - 21:31
Permalink
Joe, nagyon szépen köszönöm a
Joe, nagyon szépen köszönöm a látogatásodat:)
lnpeters
2014, március 27 - 23:16
Permalink
Gyöngyszem ez a vers.
Gyöngyszem ez a vers.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Zajácz Edina
2014, március 28 - 21:30
Permalink
Köszönöm Laci:)
Köszönöm Laci:)
Mysty Kata
2014, március 28 - 22:27
Permalink
Fantasztikus
Fantasztikus vagy...Ölellek!!Puszi!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"