Egy régi dal
Beküldte Braunel - 2014, augusztus 24 - 15:56
Egy dal motoz agyam falán,
s elmélázok a dallamán.
Újjá varázsol napra nap.
De közben szívem megszakad.
Dúdolgatnám, de nem tudom.
Lemondó, sóvár sóhajom
azt kérdi, merre ment el ő;
a dallam, mely engesztelő.
Zsigereimben él a dal,
megszűnni soha nem akar.
Hiába a hazug világ,
s hiába űzik rút imák;
Tudom, majd egyszer szárnyra kél.
s olyan lesz az, mint az acél.
Szívekbe mar, s agyakba itt,
feledtetve a bút, a kínt;
"Előre, ország népe, harcra,"
Vállvetve nézünk minden arcra,
és megnyerjük majd a csatát;
"Ma diadal vár, hív hazád!"
Hozzászólások
Mysty Kata
2014, augusztus 24 - 20:08
Permalink
Örömmel és élvezettel
Örömmel és élvezettel olvastam dallamaidat!!Él és éljen a Dal!!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hzsike
2014, augusztus 24 - 21:04
Permalink
Csodásan szárnyal ez a régi
Csodásan szárnyal ez a régi dal, kedves Barna. Örömmel olvaslak mindig. (keveset vagy itt. )
Szeretettel: Zsike :)
Braunel
2014, szeptember 7 - 10:18
Permalink
Kedves Kata és
Kedves Kata és Zsike!
Köszönöm, hogy itt jártatok. Örülök, hogy tetszett :)