Új a tábor-összetétel,
Nincs darab, megfelelő,
Mesejátékot körmölhet
Most a táborvezető.
Gyorstalpaló-darabíró
Délután és éjszaka,
Ilyenkor még ma is elfog
Némi kis nosztalgia.
Némi vidámságot mindig
Hordoz az Élet-barakk,
Most ér véget ez a rigmus,
Hadd készüljön a darab.
Csípős volt a késő őszi hajnal, egy-két foknál nem lehetett magasabb a hőmérséklet. November elején Chicagóban nem ritka az ilyesmi – főleg nem kora reggel.
A West Flecher Street-en még alig mozdult egy-két gépkocsi, de már ide hallatszott a közeli Belmont Avenue éledező forgalmának zaja, száz meg száz autó motorjának halk dübörgése. Persze, valamikor a nyolcvanas években a mostaninál sokkal nagyobb zajjal volt a tömérdek tragacs, meg bűzölögtek is. Most hangjuk alig, és az se jó. Szinte bármikor gyanútlanul elébük lehet lépni…
Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Júliusi Élet-várban...
Öntörvényű Nyár-cimbora,
Hol eső, hol kánikula.
Sok csipetnyi szorongás van
Kárpát-medencei Nyárban.
Lesz ítéletidő bőven,
A Nyár - szünet az Időben.
Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Régi Szerelemben,
Vágyban.
Ötven felett is szép a Nyár,
A boldog óra "csúcsra jár".
Irigy Múlt és öntelt Jele;
Az Élet célja: Szerelem.
Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Ördög liheg buta lázban.
Végtelen a Tér,
Minden körbeér,
De célba csak akkor érünk
Ha Isten kísér.
Profán gépi táj,
Műanyag lapály,
Gazdaság-teóriákat
Bőg
A mű-dagály.
Doktrína-szekér
Célba sose ér,
Egydimenziós utakon
Isten
Nem kísér.
Végtelen a Tér,
Minden körbeér,
De célba csak akkor érünk
Ha Isten kísér.
Hegyfok-meredek
Intrika pereg,
Vérontásra készülődnek
Istentelenek.
Közöny zakatol,
Hazug zene szól,
Jövőt zabálni készül
A sátán
Valahol.
KÉTSZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,”
A kép amúgy igen szép lenne, kár a szándékos nyelvhelyességi vétségért.
„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,”
Parti Nagy József Attila költészetét igyekszik követni. Más kérdés, hogy ez mennyire sikerül. József Attila művészetétől távol állt az öncélú szójátékokban és önkényes nyelvrombolásban megnyilvánuló halandzsa. Sőt, az ilyesmit meg is vetette.
Megszentelt pillanatokban
Áll a csónakunk,
Magunkkal azonosulva
Boldogok vagyunk.
Minden boldog pillanat egy
Magán végtelen,
Lelkünk medrében hömpölyög
Az Örök Jelen.
A boldog pillanat nem
Jöhet mindenkinek,
Csak a Szeretet, az Öröm
Szentelheti meg.
Megszentelt pillanatokban
Él az Életünk,
Velünk van, Akit szeretünk,
Csak rá figyelünk.
Évről évre Kikeletkor
Leveles az ág;
Megszentelt pillanatoktól
Lesz jobb a világ.
HATVANKETTEDIK RÉSZ
Ekkor pillantottam meg Szélfarkast. Állt előttem, és vigyorgott. Egyenesen az én elgyötört arcomba.
Amíg van,
Addig kéne megbecsülnünk.
A mostani alattomos időkben
Könnyen vész el,
S nem kapjuk sose vissza.
Amíg csak vagyunk,
Élnünk kell vele,
Szabadság nélküle
Nem volt, és nem is létezhet
Soha.
Sokan akarják tőlünk megszerezni,
Ellopni,
Elperelni,
Csalni,
Csenni;
Ha sikerül -
A piacról nem tudjuk visszavenni...
Őseinktől örököltük,
Ükunokáinktól vettük bérbe;
Élnünk,
Tennünk,
Dolgoznunk kell érte.
Szigetvár alatt az egyre ingerültebb Szulejmán szultán az összes fogságba esett magyar katonát kivégeztette. Az idő fogyott, a veszteségek növekedtek, az agg uralkodó egészségi állapota egyre romlott. Szulejmán lassan kezdett rájönni, hogy élete utolsó hadjáratán nem fog eljutni Bécsig.
Ezért egyre ingerültebb lett.
Körtefa lombjai alatt
Hullámzik a Nyár,
Távolba szakadt emlékek
Raja hazajár.
Most is felkacag valahol
A régi patak,
Valahol most is perzselnek
A régi nyarak.
Valahol a Múlt és Jelen
Csak együtt kerek;
Valahol még várnak ránk "a
Régi istenek".
Körtefa lombjai alatt
Pancsol a Jelen,
Jövő-kölykök hada táncol
Távol, kék hegyen.
Büszkén nyújtják a Nap felé
Lombjukat a fák,
Nyár-derűvel töltekezik
A fáradt világ.
HARMINCHATODIK RÉSZ
Eszmefuttatás
Újra meg kell szakítanom a visszaemlékezések áradatát, mert a könyv szerkesztése közben ismét fordult a világ sora, Allah újabb próbatételeket mért ránk.
A kereszténység mételye ismét felütötte a fejét, a lázadó magyar szellem újra dacol az igazsággal, Madzsarisztán sokat szenvedett földjére megint vér ömlik. Tiszta lelkű iszlám hívők szenvednek és halnak meg az igazságért.
KÉTSZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ
„Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”
Nézzük újra:
„Hazám, kiírtam már magam,”
Profántól profán telik,
A Lét: csupa bendő,
Profán szemmel költséges a
Megszentelt Jövendő.
Profán lét törvényeit
Profán lélek rejti,
A világot véletlen, meg
Holt anyag teremti.
Futóhomok a profán,
Holt fa korhadt ága,
Vele jár a hétköznapok
Szikkadt sivársága.
Profántól profán telik,
Elsorvad a Lélek,
Önmagát számolja fel a
Profánban az Élet.
HATVANEGYEDIK RÉSZ
Sokkal később, egy másik alakban találkoztam Farkasasszony egyik leányának dédunokájával, aki őt még személyesen ismerte. Egykori kedvesem rendkívül magas kort ért meg. galambősz hajú, kedves, vidám idős hölgy lett belőle. El nem múló tisztelet övezte. Megnyugvást talált népes családja körében, és a bölcsesség derűjét árasztotta maga körül. Aggódó figyelemmel vigyázott övéire, de sohasem zsarnokoskodott felettük.
Vers az Élet,
A halál meg:
Próza;
A sátán csak a holt anyag
Póza.
Dal,
Zene -
Az Öröklét vetése;
A Ritmus meg
Isten szívverése.
Álom
Tartja a világot
Ébren;
Az anyaghit -
Kujtorog a Létben.
Vers az Élet,
A halál meg:
Próza;
A Költészet
Isten szent bohóca.
Veszedelmes dolog csak papíron élő doktrínákra hagyatkozni a valóság ellenében...
----
Amikor Poroszország háborúba keveredett Napóleonnal, az elbozakodott porosz tisztikar elképesztően lenézte a franciákat. Nagyképűen fitymálták a francia hadakat, és a napóleoni hadvezetést, és egy csoport krakéler porosz katonatiszt a berlini francia nagykövetség küszöbén köszörülte a kardját.
Kánikula-asszonyság
Lépett a színpadra,
Nyár-Színházban ősidőktől
Ő a primadonna.
Jól sikerült belépő
Pogány tűzben égve;
Izzad már a primadonna
Lelkes közönsége.
Egyedi mutatványa
Természetjog-védett;
Színésznő vetkőzteti a
Színpadról - a népet.
Kánikula-asszonyság,
Tűz-rúzsos a szája,
Hőséget lebeg felettünk
Tűzvörös szoknyája.
Negyven fok meleg tükrében
Önmagát szemléli,
Fölényét télre, esőre
Sohasem cseréli.
Megyek tovább a versben:
„Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”
Ez a következő etap. Ez sem váltja meg a világot.
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Értetek örömtüzek égnek.
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Vége a kishitűségnek!
Azt dalolja újra a hazai szél,
Nem vagyunk rosszabbak senkinél!
Mindenkit tisztelünk,
De hasra nem esünk.
Egész Múltunk, Hagyományunk
A szemünkben ragyog,
Amíg csak magyar szív dobog:
Hajrá Magyarok!
Hajrá, hajrá Magyarország,
Hajrá Magyarok!
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Az Isten éltesse a virtust!
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Együtt daloljuk a Himnuszt!
Ötvennegyedik nyaram
A tükörbe réved;
Itt zápor, ott kánikula -
Amilyen az Élet...
Ráncosodik az Idő,
Látszik a kor rajta,
Bár munkakedv, lelkesedés
Néha még takarja.
Tán homályos a tükör,
Tán nem elég érett;
Nem mutatja az elszelelt
Ötvenhárom évet.
Ötvennegyedik nyaram
Ring az Idő hátán,
Nincs irigyem, ellenségem,
Legfeljebb a sátán.
Sok fogyasztást, nagy utazást
Nem hozott az Élet,
S anyagi gazdagság nélkül
Ér majd egyszer véget.