lnpeters blogja

Tudod, hogy nem adom fel, Istenem...
Fogam szívom,
Csóválom a fejem,
De ameddig csak kell, tartom magam.
Neked kell szólnod,
Hogyha vége van...

Olyan világban élek, ahol éppen
Semmibe szakadnak a távlatok...
Az ész makog,
Tompul az érzelem,
És a fülhallgatós, vén Lucifer
Bébiszitterként őrzi a világot,
Fel ne ébredjen az emberiség...

Férj vagyok és
Apa;
Ma régimódi,
Mint özönvíz előtti kövület,
Amikor már süket, meg
Vak a többség,
És büszkélkedik a gonosztevő...

Bő negyedszázad Szerelem
Él meghitten
Veled, velem.

Egyszer régen,
Nagyon régen,
Egész világ ellenében...

Mindenki lebeszélt róla,
Ha rájuk hallgattunk volna...

Bő negyedszázad Szerelem;
Kellek Neked -
Kellesz nekem.

Kezdődött - első látásra;
Holtig-örök pillantásra.

Azóta közös a Létünk,
Folytatódik - amíg élünk.

Bő negyedszázad Szerelem;
Én Veled,
Te pedig
Velem.

A korhatag nyolcvanasok
Emléke diszkréten ragyog...

Őszi pompa, színezüst,
Még ragyog az Élet,
Átsugárzik még a nyári
Napsugár-igézet.

Gáláns, büszke őszelő,
Déli Napja áldott,
Munkakedvvel pótolja a
Régi ifjúságot.

Szeptemberi kora ősz,
Vad tüzek lohadnak,
Csak a bolond érzi magát
Búsképű lovagnak.

Őszi pompa, színezüst,
Ködfalak lebegnek,
Új Hiteket ad az Ősz a
Régi Szerelemnek.

Múlttá simult már a Nyár
Az emlékezetben,
Ősz zsoldjában ragyog a Nap,
Vén szeme se rebben.

Csípős már a virradat,
Sárgul a fa lombja,
De barnára sül délután
A szeptember combja.

Odalett a Nyár kevély,
Vad lelkesedése,
Bár az Ősz az öregedést
Még nem veszi észrre.

Múlttá simult már a Nyár,
Emlék-fallal födve,
Elvonul a mindig ifjú
Nosztalgia-ködbe.

KÉTSZÁZHETVENEDIK RÉSZ

Hogyan tudnám a verset összefoglalóan jellemezni?

Amikor a kereszténység államvallássá lett, a Kelet-római Birodalom területén olyan óriási templomok épültek, ahol a centrálisan elhelyezkedő középponti, kör alakú szent térhez kereszt alakban négy háromhajós bazilikát csatlakoztattak, így az épület görögkereszt alaprajzú lett.

Képzeljünk el egy ilyen hatalmas templomot.

Örökifjú Szerelemben,
De vénülő szemmel
Látja Isten keze nyomát
A Földön az ember.

Filozófiai síkon
Göröngyös a pálya,
Elvadult lapos anyagelv
Rossz hepehupája.

Eretnekké válnak bennünk
A szépséges esték,
Mert nem hisszük, hogy az embert
Dolgok teremtették.

Örökifjú Szerelemben,
De vénülő szemmel;
Tudjuk, hogy a Kötelesség
Sohasem ereszt el.

Örökifjú Szerelemben,
De vénülő szemmel
Látja Isten keze nyomát
A Földön az ember.

HATVANKILENCEDIK RÉSZ

Hulló őszi eső-bánat;
Isten egyszer belefárad...

Él a Remény, tombol a Nyár,
De a vége mindig csak - sár.

Ősz és Tavasz,
Élet, halál;
A Látszat soha meg nem áll.

Hulló őszi eső-bánat;
Jelen mossa a Múlt-kádat.

A Lét élten túl is éget;
Örökkévaló az Élet.

Csak Remény hoz Jövő-ágat;
Hulló őszi eső-bánat.

História-kőmozsár
A vénségtől fújtat,
Nyúlós-nyálkás képletekké
Zúzza szét a Múltat.

Zuhognak a doktrínák,
Elsikkad a lényeg,
Nem is látszik, hogy a Múltban
Már emberek éltek.

Műanyag história
A belátást falja,
Nem is marad Történelem,
Csupán a legalja.

História-kőmozsár
A butaság őre,
Nem hagyja, hogy legyen pénzünk
Életre, Jövőre.

Globalizált végbazár
Az infernót várja,
Rossz műanyag optimizmus
A bolondját járja.

Míg van mit félteni,
Míg van mit védeni,
Amíg egy csöppnyi kis remény terem,
Hát: NEM!

Míg van elég erő,
Amíg lehet Jövő,
Amíg akad még cél és értelem;
Hát: NEM!

NEM,
NEM,
Nem és nem
Nem adjuk el magunkat
Sohasem.

Bugyirózsaszín szólamokat
Fuvoláz a nemhit,
Hogy csak ennyit,
Csak ennyit,
De ha ott állnánk hódolatra készen,
Majd kiderülne:
Semmiért
Egészen...

NEM,
NEM
Nem és NEM.
Amíg egy csöppnyi kis remény terem,
Hát: NEM!

Ős Hitek márvány vizein
Siklik a hajó,
Csak itt érezzük igazán
Azt, hogy élni - jó.

Ős Remények szent folyamán
Vitorlázni jó,
Minden látvány, amit élünk,
Örökkévaló.

A Lét összes forrásánál
Ősi Hit piheg,
Rejtik Időt zabolázó
Élet-ligetek.

Ős Hitek márvány vizein
Megpihen a szél,
De amíg világ a világ,
Isten nem henyél. 

Napsütéses őszi napon
Isten kinéz az ablakon.

Igazat sző már a takács?
Pirul-e a jövő-kalács?

Korhad-e már a vén végzet?
Háborog-e az enyészet?

Napsütéses őszi napon
Ballag a vén Idő - vakon.

Túl a horizonton a Nyár,
Közeledik az őszi sár.

Idő rossz kereke forog;
Mit sem látva tova robog.

Napsütéses őszi napon
Száz fizetett kétség oson.

Félrevert bölcsesség mutál,
Őrült ráció szalutál.

Piperkőc árulás recseg,
Rozsdásodnak a levelek.

Nyári éjszaka - utolsó...
Őszt szövöget már az orsó...

Nyarunk örökre elmarad
Távol emlékhalom alatt.

Távozik a kedves vendég;
Jön a megszokott szürkeség.

Nyári éjszaka - utolsó..
Misztikus távol harangszó...

Majd hétköznapok festenek
Élénk színre emlékeket.

Kétségeink fáját vájja
A vén Idő misztikája.

Lágy, hűvös idő-koporsó...
Nyári éjszaka,
Utolsó...

Megy a hajó - élek még,
Integet a Messzeség.

Hétköznapi örömök;
Még csak az Idő zörög.

Van miért - van kis család,
Van Otthon - meleg kabát.

Megy a hajó - élek még,
Kéken mosolyog az ég.

Munkakedv Létből fakad,
Értelmes cél is akad.

Isten szervát adogat,
S én rovom a sorokat.

Megy a hajó - élek még,
Ma sem kisebb lánggal ég.

Ötvennégy év elfutott,
S erőm teljében hagyott.

Kedvesem ma is csoda,
Ifjan tart a mosolya.

Lát az Isten,
Kék az ég;
Megy a hajó - élek még.

Eltelik egy újabb nyár is,
Most se lettem liberális.

Vérfürdővel fenyegetve
Vigyorog vén dollár-medve.

Ideje jött maszkabálnak,
Doktrínák jövőt zabálnak.

Eltelik egy újabb nyár is
A világ sose fatális.

Mindig sutba kerül a lom,
Elmúlik minden hatalom.

Pokol kapuja kitárva,
Lucifer még mindig sánta.

Eltelik egy újabb nyár is,
Az Isten nem virtuális.

Tigrisen elefántorrmány
Lenne most a világkormány...

Arc nélküli embermassza
Szállna távol múltba vissza.

Ady levélben kért tanácsot Hatvany Lajostól - vegye-e feleségül Csinszkát.
Hatvany egy 1914. július 10-én kelt levélben válaszolt.

Nem idézem a teljes választ, csak a legfontosabb motívumokat - azt is szabadon.

Hatvany a következőket felelte:

"Adva van egy nem egészséges, és nem is fiatal költő. Meg egy kislány, egy húszéves hisztérika. Hajaj...Uccu neki! Az élet annyit ér, amennyi az élmény!"

Nyárvégi szép verőfényben
Isten néz fáradtan széjjel.

Túl az időn a fellegek,
Vénülő Nyár búcsút rebeg.

Konyul közeljövő bajsza,
Kezdődik az újabb hajsza.

Nyárvégi szép verőfényben
Csak a Felelősség ébren.

Pusztító éjszakát hozna
Ránk több ezer rossz mihaszna.

Féltő szavak szélbe vesznek,
Globál-gnómok jövőt esznek.

Nyárvégi szép verőfényben
Az udvarunk apró Éden.

A tiszta lelkiismeret
Pihentető álmot szeret.

Jövő-gyümölcs akkor ér be,
Ha mindnyájan teszünk érte.

Hallgatnak a kék egek,
Gyűlnek a talányok,
A mérföldes szakadékból
Nem lesz vékony árok.

Dogma-bódult emberek
Orrukig se látnak,
Véradó kell elszabadult
Papír-doktrínáknak.

Pakol vénülő Nyarunk,
Őszbe fordul máris,
A pokolba vivő ösvény
Multikulturális.

Hallgatnak a kék egek,
Felhők komorodnak,
Jövő-ajtónk előtt gügye
Végzetek topognak.

Les a globálpénz-madár,
Mint varjú a dögre,
Csőrébe venné sorsunkat
Helyettünk örökre.

Szüksége van Rátok ennek a Népnek,
Akármit kotkodácsol a profán hang...

Amikor távoli egek alatt
Értetek csendül fel a Himnuszunk,
Az mindig egy-egy újjászületés;
Benne van népünk múltja, jelene,
És - Általatok - a jövője is...

Temérdek munka,
Himnusz,
Aranyérem...
Az Isten áldjon meg Benneteket!

Szüksége van Rátok ennek a Népnek,
Szívből köszönjük a temérdek munkát!

KÉTSZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Nem jobb a szegmentum negyedik sora sem:

„rányitottam a vízcsapot.”

Ez a kegyelemdöfés.

„rányitottam a vízcsapot.”

ha még eddig nem volt elég zagyva…

„rányitottam a vízcsapot.”
 

Most már az lett.

Innen már egy etapot alkot a maradék: