Blogok

Hány Múlt rejtőzik
A Múltunk alatt?
Hány társadalom,
Hány történelem,
Hány királyság és
Hány birodalom?
Hány regnum bizonyítja mindörökre,
Hogy milyen múlékony
A hatalom?

Isten, vagy a tulajdon gyarlóságuk
Vetett véget az élet-játszmájuknak?
Hány sakk volt előtte,
Míg eljött
A Matt?
Hány Múlt rejtőzik
A Múltunk alatt?

Földünk múltját magunkra illesztettük,
Kisajátítottuk bután magunknak,
Egyenesvonalú, egyetlen, egyke
Történelmet tákoltunk izzadsággal

Szent Mihály napja van,
Borongós az idő,
Szent Mihály nevétől retteg
Minden gonosz túlerő.

Egykoron Pákozdnál
Újonc honvédsereg
Szent Mihály napján nyert csatát
Jellasics hada felett.

Szent Mihály napja van,
Hűvös, esős az ősz,
Hosszú távon, véglegesen
A gonosz sohase győz.

 

Volt-e Kezdet,
Lesz-e Vég,
Indul, aztán csonkig ég,
Vagy nem létezik Határ,
S Minden mindig körbe jár?

Mi a Kevés,
Mi a Több,
Volt-e abszolút Előbb,
Meddig ér a
Valaha,
Nem tudhatjuk meg soha?

Volt-e Start,
És van-e Cél,
Visszatér-e, ami él?
Káprázat-e a jelen,
Mi a Lenn
És mi a Fenn?

Csobog az idő-patak,
Partján a
Vén Hallgatag;
Minden csupa
Már meg
Még...
Volt-e Kezdet?
Lesz-e Vég?

 

Szeptemberi szép estében,
Gondok meghitt szünetében,

A szél sóhaját hallgatom,
Boldog percbe kapaszkodom.

Pihen a ház, a fa, a kő,
Csendesen ballag az idő.

Lágyan susog a falevél;
Aki szépen él,
Többet él.

Isten van örökké ébren
Szeptemberi szép estében.


 

Csendesen szól az ősz dala;
Eső, avar, nosztalgia.

Hajnalokra ködök ülnek,
Emlékek avarrá gyűlnek.

Hajunkat őszi szél fújja,
Idő indul bennünk újra.

Mindenütt bús melódia,
Csendesen szól az ősz dala.

 

Meghitt őszi esti ének;
Nyugalom feszül a szélnek.

Kicsi kertre alkony borul,
Emlékek fala tornyosul.

Szép csendes kettesben pihen
Kicsi házban
A Szerelem.

Szent Remények
Hitben élnek;
Meghitt őszi esti ének.

 

Az ősz lassan megszáll minket,
Nyár felé már nem tekinget
A szemünk;
Szelek, esők, hulló levél,
Vánszorog az időszekér,
Szomorkás depresszióba,
Vagy munkás, szép jövendőbe
Merülünk.


 

Sunyi őszi gondförgeteg
Sötétítené az eget,

Probléma-piramist rak rám,
Le is döntene - ha hagynám.

De hát minden aggodalom
Túl a határon - unalom.

Bármi jöjjön, én még
Élek;
Stresszt meg, köszönöm, nem kérek.

Élek, s elbánok még veled,
Sunyi őszi gondförgeteg.

 

Kora ősszel, vasárnapon
Jelen, s Jövő kezét fogom.

Az őszelő most éli át
A napos nyár-nosztalgiát.

Sok zöld levél ma még pihen,
Holnapután hullani kell.

Az Idő magát kifújja,
Utána indul Tél-útra.

Újjászületett remények
Jövő nyarakról beszélnek.

Kis Jövőmet babusgatom
Kora Ősszel,
Vasárnapon.

 

Az ösztönös esztétikák
Építik a Szépet tovább.

Jó érzésről le nem bontva,
Doktrínáktól meg nem rontva

Nem tudós bikkfanyelv vezet,
Hanem a Lelkiismeret;

Nem szakirodalom-bőség,
Csak egyéni
Felelősség.

Lehet bármilyen arrogáns,
Többségi elv nem releváns.

Ha a Lelkiismeret ép,
Tudjuk, hogy mi
Igaz,
Mi szép...

Ami Örök,
Sose "halad";
Az Alap
Állandó marad.

Lélek mélyén Isten figyel;
Nem uram, szolgám a siker.

Senki más nem tehet

Lélekmezők útján járok,
Nemes célra itt találok.

Sziréndal hiába nyafog;
Az maradok,
Aki vagyok.

Aki látszat-hívő, dőre;
Mindig csak tovább,
Előre.

Másutt szél zúg, varjú károg;
Lélekmezők útján járok.

 

Zúdul az ősz dübörögve
Zuhatagról jövő-ködbe.

Hullámok alatt tartogat
Alattomos zátonyokat.

Felhő fásult Napnak köszön,
Minden eső hűvös közöny.

Távolodik a múlt öble,
Zúdul az ősz dübörögve.

 

Téridő hátán utazunk,
Magunk is rezgések vagyunk.

Ahol a kvantumok hona,
Ott nem profán a logika.

Titok hátán újabb titok,
Valahol Isten mosolyog,

Nem vagyunk - mint hittük régen -
Porszemek a mindenségben.

S még mennyi mindent nem tudunk...
Téridő hátán utazunk.

 

Kora őszi poétikák
A terveket felborítják.

Nem alkuszik az Ősz soha;
Szabad Akarat évszaka.

Nyár-beteljesülés után
Fürgén-hetykén nyeregbe száll,

Meginog a jóslat-készlet,
Csatákat veszít a végzet,

Ha kitart szív és akarat,
Még mindent jóra fordíthat.

Ahogy beköszönt szeptember,
Újra hozzálát az ember,

Jön Ozora, Pákozd, Valmy,
Sohasem szabad feladni.

Sosem egyszerű a világ;
Kora őszi poétikák.


 

Újra eljött
Itt van
A Mi Napunk;
Együtt vagyunk
És együtt maradunk.

Itt élsz velem
És benn a
Lelkemen;
Sok éve már, hogy
Mindennap:
"Igen!".

Amíg velem vagy,
Lenni,
Élni
Jó;
Drága,
Aranyos,
Kicsi
Anikó!


 

Ember tervez,
Isten végez;
A képzelgés fegyverré lesz.

Felázott múlt,
Sáros jövő,
Elemében a túlerő.

Örvend, a vesztünkre fogad,
Posztokat újraosztogat,

Jövőt formál lánctalp-nyomban,
De - mindig akad
"Azonban".

A Földet agymosás veri,
De ha eszét visszanyeri,

Rádöbben, hogy ömlik a vér,
És az Útjára visszatér.

Felázott múlt,
Sáros jövő;
Szegény ostoba túlerő

Sose tudja, mit visz véghez;
Ember tervez,
Isten végez.


 

Esős péntek tizenhárom,
Véget ért a hőség-járom,

Esőzés támadt helyette,
S a nyarat talonba tette.

Fülledtségre szomorúság;
Sose változik a világ...

A nyarat végleg lezárom;
Esős péntek tizenhárom.

 

Kahlenberg évfordulóján
Rágódok pár rövid strófán.

Múltba süppedt jövő-rostán
Akkor roppant meg az oszmán.

Lengyel roham söpörte el,
Bécsig többé nem menetel,

Hanem azt is elvesztette,
Amit eddig rabolt össze.

A hős lengyel lovassereg
Egy Tolkient is megihletett,

A Gyűrűk Urába suhan,
Lett belőle rohír roham.

Kara Musztafa nagyvezér
Számára nem termett babér.

Nem fénylett győzelmi bíbor,
Lett helyette - selyemzsinór...

Ha ő Bécs falán nem kopog,

A csendes Őszök Istene
Nem szól döntésünkbe bele.

Ha tudjuk, hogy mi illene,
Ha érezzük, mit kellene,

Hogyha megkérjük, támogat,
De nem ordít szabályokat,

Nem hull őszi falevéllel,
Titkainkba sose kémlel.

Sose Ő a hangos harag;
Ő mindig
Szerény Hallgatag.

Nem fenyeget, nem vezényel,
Nem lő mérget szerteszéjjel,

Szeretet és
Béke vele;
A csendes Őszök Istene.

 

A Styx partján, őszi csendben
Egyetlen levél se rebben.

Kőoltáron gyertya sem ég;
Nincs nyereség,
Nincs veszteség.

Lombok alatt a vén mocsár
Rossz profán jelszavakból áll.

Minden csupa szürke közöny;
Nem fenyeget,
Nem is köszön.

A Csónakos csöndben figyel,
Túlsó partól most indul el.

Hold se fénylik,
Ág se reccsen;
A Styx partján,
Őszi csendben.