Végképp

Lesz még talán vidámabb tartalom is, de ahhoz az életemnek is vidámabbnak kell lennie, erre viszont most nem látok reményt. Ahol és ahogy most élek, a körülmények nem inspirálnak felszabadultan szép dalokra, ha olyat írnék, hazudnék. De sosem adom fel, közelebbi barátaim, akik jobban ismerik a sorsomat, engem "a nagy túlélőnek" neveznek. Nem részletezem ezeket a körülményeket, nehogy elborzadjatok, elég annyi, hogy "Orfeusz" még mindig nem látja az alagút végén a fénysugarat...

Viszont üdvözöllek, kedves Barna! Vidámabb élethez illenek vidámabb versgondolatok. Törekszem rá, akarom...

Megnyugtatlak, kedves Zsuzsa, neked van igazad, s erre József Attila költészete a legjobb példa. Ha "Nagyon fáj", és mégis vidám verset ir a költő, akkor nem őszinte. A keserű vers egyben öngyógyítás a költőnek, az olvasónak pedig példa arra, hogy mindent túl lehet élni. És ez a példa egyben érték.

Nagyon igaza volt annak, aki ezt írta, kedve Erzsike! Most is örömmel láttalak.

Így igaz, kedves Kata: utántöltődik, csak amíg az ember lelkéből ki nem vásik egy nagy csalódás, addig el kell telnie bizonyos időnek. Két és fél évig éltem egyött egy költőnővel, lektoráltam, megszekesztettem a kötetét, előszót írtam hozzá, versekre inspiráltam, végül az volt a búnöm, hogy "túl sokat adtam neki" a szívbeli kincsből. Akkor én is úgy éreztem: méltatlanra pazaroltam.

Biztosan sok van, kedves Irénke, csak én még eggyel se találkoztam. De keresem tovább... Még mindig hiszek... Ez a két vers már közel két éve született...

Verseim egy részében egy-egy életpillanatot ragadok meg, kedves Erzsike! Ez is egy ilyen pillanat volt... És milyen furcsa az élet, csak néhány napja, hogy újra megismétlődött...

Kedves Éva, köszönöm a felvetésedet. Bizony, afféle "törvényként" ismerjük ugye, hogy egy versen belül a megkezdett rímképletet tartani kell. Ezt a "törvényt" magam is ismerem, esztétaként (is) ismer el a költői szakma. Tartalom és forma egysége... Talán ismered ezt a követelményt. Itt a rímképletek váltakozását éppen a tartalom magyarázza. A kulcsot két sor adja, mégpedig a második sor és az utolsó versszak első sora. Ha az "kiált rád mordul", akit szeretsz, lélekben hirtelen zaklatottá válsz, el kell gondolkodnod, milyen reakcióval válaszolj. Ha ugyanolyan durván szólsz vissza, egyre durvább veszekedésbe torkollhat a helyzet. Ezért inkább ("az okos enged") hallgatsz, a kimondatlan szavak benned maradnak és elrákosodnak. (Édes testvérhúgomat a ki nem mondott szavak ölték meg 63 évesen.) Megpróbálsz magadra fegyelmet erőltetni, de a belső zaklatottság megmarad. Versbe kell írni, hogy a néma szavak beteggé ne tegyenek. Fegyelmezni próbálod magad, de mert a versben egyedül vagy, alkalmasint szabadjára engedheted az indulataidat, itt példának okáért a második versszak páros rímében. Aztán újra fegyelmezed magad, így lesz a harmadik versszak ismét keresztrímes, majd a negyedikben, a végső elkeseredés pillanatában nem csak "te" fordulsz ki önmagadból, hanem a vers formája is. Ez az úgynevezett félrím, amikor csak a második és a negyedik sorok csengenek össze. (NB: a rozsdás szög alkalmasint tartozéka a kertnek, ha ott valaha olyan munkák folytak, amelyekhez szögek szükségeltettek. Abban a kertben találtam bizony rozsdás szöget.) Üdv.: Tibor

Ezen már igen, Lacikám...