Tombolt a nyár

H.Gábor Erzsébet

Tombolt a nyár

Tombolt a nyár, a vére forrt,

feszített még, de vége volt.

Kapu mögé bújt sok csoda,

diákkor drága otthona.

Szabadság édes íze jött,

repkedtünk ég és föld között,

mint láncát vesztett gályarab,

kit őrült láza szárnyra kap.

Farkasétvággyal, vad-mohón,

életet faltunk habzsolón,

aztán mindennek vége lett,

köddé foszlott az élvezet.

Múltak az évek csendesen,

lassan mindenki megpihen,

s egyre gyakrabban visszanéz,

s múltja édesül, mint a méz.

Eszembe jutnak szép napok,

látok egy lányt, ki én vagyok,

lángoló arccal verset ír,

s orcáját festi enyhe pír.

Halomnyi irka - krétaszag,

hajamban masni, kék szalag,

padomon körző, tanszerek,

daloskönyv, kották, hangjegyek.

Képzetem gyakran visszajár,

emlékek selyme rátalál

 - megkopott tábla, vén falak -,

lelkemben könnyű dal fakad.

Melegség járja szívemet,

valaki nékem integet,

unokám büszkén hátradűl,

abban a régi padban ül.

2013.08.08.