Szorongok is néha

Szorongás (?)

Pusztító harcaim önmagammal vívom:
megbánás és önvád éles kése vág,
áttetsző formákban a ragyogást hívom,
s piskótaszín hajnalt fest a külvilág.

Emlékezés-kavics pottyan a homályba,
a múlt mocsarába ismétlés vegyül,
mezítlábas múzsa surran a szobába,
s a lakkozott padlón csúszva elterül.

Az ablakon kívül szétfutnak az utcák,
üzletek kavarnak tarka fényeket,
illatos fák fejük lombkeretbe dugják,
cipőkre virágok nyomnak bélyeget.

Ne fordítsunk folyton a jelennek hátat,
múltból megszületve jobbat érdemel,
minden pillanatból lehetőség árad,
ne a jövőt jósold, az nem érdekel!