Szobraim

Négy kategórikus imperatívusz örökre a kincsem:

Emberi Méltóság - mind közül ez legelőbb.

Lét viharán lámpásaim; izzó ércek a lápon;

emberi aljasság tengerein tutajok.

Szobraimat kertben trónusra, ha állitanám én,

drága babérlevelem megkoszorúzza fejük.

Emberiesség: tündöklő alabástrom e másik,

Héra szemével néz, béna kezével is ad.

Harciasabb az Igazságérzet alakja körükben,

mérlege, pallosa van, fegyvere nem csak a szó.

Méltó párjuk a Tettvágy: élénk, nyugtalan ifju,

mint egy örökmozgót festi le képzeletem.

Lám, ez az én ligetem, hű elvei el nem avulnak,

pillanat adta időn túl is örök, csodaszép;

fénnyel övez, mint hálával mestert a tanítvány,

s megmelegíti szivem, míg befogadna halál.