Szerelem és líra - CCXLIV.

KÉTSZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ

 

Azt gondolom, ugyanazzal a problémával állunk szemben, mint a konkrét versben: Parti Nagy egész életművében előtérbe kerültek a mellékes célok. A nyelvi játék a költészetnek nem célja, csak eszköze.

 

Elsikkad a tartalom, az üzenet jelentősége. A nyelvi játék eltúlzott hangsúlyt kap, és óhatatlanul megjelenik a nyelvvel való játék helyett a közönséges, profán játszadozás:

 

• rontása,
• törése,
• nyüstölése.

 

Ezek már azt jelzik, hogy Parti Nagy költészetében az eszközök kerültek fölénybe, és ezzel a Költő lírája elveszítette a célját.

 

A líra nem merülhet ki a nyelvvel való játszadozásban.

 

• rontása,
• törése,
• nyüstölése.

 

A játék öncélúvá vált, elvész benne a líra.

 

Ennek figyelembe vételével taglalom tovább a verset:

 

„fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.”

 

Parti Nagy tehát egy egészen közönséges ragrím kedvéért erőszakot tett a nyelven.

 

„fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.”

 

A nyelvileg helyes „kikönyökölt” helyett alkalmazott fiktív igealak nemcsak egyfajta véglegességet sugall, hanem akaratlanságot is. Mintha a lírai Én a történések akaratlan szemlélője és ugyancsak akaratlan elszenvedője volna.

 

A következő etap:

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

A versnek ez a szegmentuma a korábbi négy helyett hat sorból áll. Ennek oka azonban nem feltétlenül a hangsúly növekedése. Az utolsó két sor „a rím kedvéért” került ide.

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,”

 

A József Attila parafrázis itt az idő múlását, a történelem folytonosságát, új kor jöttét szeretné érzékeltetni:

 

„A Duna csak folyt”

 

Ezt teszi – több-kevesebb sikerrel.

 

„és Plaza,
folyott le rajta”

 

József Attila egyik legtöbbet idézett helyének társítása korunk talán legelcsépeltebb közhelyével, a plázával nem feltétlenül szerencsés. De nem is feltétlenül rossz. Lendületes folytatással fontos dolgokat mondhatna el.

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,”

 

Szándékos nyelvhelyességi hibát itt is találunk:

 

„folyott”

 

Hogy ne higgyük véletlennek, Parti Nagy két sorral később rá is dupláz:

 

„folyott le szerzet és öröklet,”

 

Vajon miért került ide ez a fiktív – legfeljebb nyelvjárásinak tekinthető – igealak?

Nézzük egybe:

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,”

 

A Duna „folyt”, a Plaza „folyott”. Két sorral később „szerzet és öröklet,” szintén „folyott”. A szabályos igelaka talán a történelem folytonosságát akarja jelezni, az eltérő alak pedig a szemünk előtt történő, befejezettnek még nem tekinthető jelent.

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,”

 

Ez lehetett a célkitűzés, de ebből a négy sorból ez aligha derül ki. Talán célravezetőbb lehetett volna az igeidők variálása.

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,”

 

Ha ez volt a cél, a megoldás ennek nem igazán felel meg. Fel se merem vetni, hogy esetleg abszolút formai cél is lehetett, nevezetesen a szótagszám biztosítása…

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,”

 

Vajon mit keres itt a „kurd, török”?

 

A plázára talán fokozottan jellemző, hogy „kurd, török”? Nemigen. Akkor miért?

 

Hajlok rá, hogy itt is csak egy mellékes szempont érvényesül. Nevezetesen a két népnévben rejlő magyar igealak. Ezek közül az első argóban használatos…

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,”

 

Következik két sokkal jobb sor:

 

„múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,”

 

Ezekkel együtt a versnek ez a szegmentuma már valóban kezdi József Attila gondolati líráját idézni. Hogy nincs folytatás, az más kérdés.

 

„múlt és jövő híg halmaza,”

 

Kiváló sor lenne, ha volna folytatása. Így torzó.

 

„múlt és jövő híg halmaza,”

 

A gondolatnak több egymástól eltérő értelmezése lehetne. Mivel a versben a sornak kulcsszerepet kellene elfoglalnia, nem ártana, megvilágítani.

 

„múlt és jövő híg halmaza,”

 

Legkézenfekvőbb értelmezése: a jelen, amiben élünk.

 

„múlt és jövő híg halmaza,”

 

Napjaink költészetének nem véletlenül egyik legfontosabb tárgya az idő. Ez így igen eredeti megközelítés volna. A vers bevallottan a hazáról szól, de itt azonban a Költő igen fontos szálat talál, amit fel kellene gombolyítania.

 

„múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,”

 

A „szerzet” és az „öröklet,” valóban kitűnő nyelvi lelemények. A lírai tömörség szabályának is eleget tesznek. A költői erő ebben a sorban hatványozódik.

 

„folyott le szerzet és öröklet,”

 

A két kifejezés együtt remek, mondanivalóban igen gazdag kontrasztot képez. Csaknem Vörösmarty klasszikus „bölcső-sír”, „áldjon-verjen” lírai antinómiáinak magasságába emelkedik.

 

Amikor először jutottam idáig az olvasásban, azt hittem, Parti Nagy műve innentől József Attila nagy gondolati költeményeinek modorában folytatódik majd. Mert ez még kevés, folytatni kellene.

 

„elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Mintha bunkóval csapná fejbe a költői erőt. Szinte érthetetlen…

 

„elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Vajon miért?

 

„elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Hogy’ lehet ilyen gyanútlanul elmenni a lehetőség mellett?

 

„elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Megint a mellékesség, a másodlagosság…

 

Parti Nagy másodlagos, mellékes dolgok kedvéért ismét lemond a fontosakról, ebben az esetben saját megtalált lírai lehetőségét szalasztja ilyenek miatt el.

 

Úgy tűnik, a Költő nem a lírai minőségre, inkább a nyelv „nyüstölésére” törekszik…

 

Nézzük:

 

„elmentem én hová haza,”

 

Visszajut oda, ahonnan elindult. A „haza” szó jelentésein kérődzik, és talán észre sem veszi, hogy az előző sorban valódi költői erőre bukkant. A „haza” jelentésein való olcsó poénkodással éppen ezt teszi tönkre…

 

„elmentem én hová haza,”

 

Mi ez? Csökönyösség? Dogmatizmus? Szűklátókörűség?

 

„elmentem én hová haza,”

 

A következő sorral együtt még szánalmasabb:

 

„elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Visszaállt a mellékes dolgok és az üres forma primátusa. Az egész szegmentum együtt:

 

„A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.”

 

Fáradtan kezd, hirtelen eljut valahová, aztán győznek a mellékes szempontok, végül – „a rím kedvéért” – visszahull a semmibe…

 

Mintha a Költő önmaga ellen dolgozna…

 

Folytatása következik.