Szerelem és líra - CCLXXV.

KÉTSZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ

Itt érvényesül a „kötelező légbőlkapottság” elve. A kánon versei nem törekednek lírai élményközösségre, még a kánonhoz tartozó személyekkel sem, sajátos műnyelven íródtak, sem érzelmi, sem pedig értelmi oldalról nem megközelíthetők.

Olvasni senki sem olvassa őket a „bennfenteseken” kívül. Voltaképpen ezt nem is akarják. A kánon igyekszik minél teljesebben elzárkózni a közönségtől. Fentebb szóltam arról, hogy akad már olyan, a kánonhoz tartozó tollforgató, aki a verskedvelést is „dilettantizmusnak” minősítette.

Az oka érthető.

Ha a kanonizált verseket a kánon tagjain kívül senki más nem olvasná, a megvédelmezésük sokkal kevesebb energiát igényelne. Akkor teljes nyugalommal lehet áradozni a költészet elérhetetlen magasságokban szárnyaló színvonaláról, a briliáns versekről, amit az ostoba közember képtelen megérteni. A kánon számára voltaképpen ez volna az ideális helyzet. Krokodilkönnyeket sírhatna az érdektelenség miatt, de magában örvendezne.

A gyakorlatban erre törekszik.

Ennek egyik eszköze a „kötelező légbőlkapottság” elve. Mivel a kánon által favorizált művek támogatásra szorulnak, támogatni kell őket – erre való a kánon infrastruktúrája. Remekművekké kell őket magyarázni. Ennek nincs más technikája, mint a belemagyarázás. Olyan értékeket kell tulajdonítani nekik, aminőkkel nem rendelkeznek. Ehhez az is kell, hogy olyan tartalmat tulajdonítsunk nekik, ami nem található bennük. A légbőlkapottság tehát – kötelező.

Folytatása következik.