Szerelem és líra - LXXX.

Nyolcvanadik rész

Szerelem nélkül az ember még kevésbé lenne életképes, de ennek belátásához el kell jutnunk odáig, hogy legalább többé-kevésbé képesek legyünk definiálni a szerelmet. Ettől ugyanis még mindig nagyon messze vagyunk.

Az eddigiek alapján mindenképpen fel kell vetnem, hogy a szerelem lényegesen összetettebb jelenség annál, aminek a hétköznapi ember gondolja.

Láttuk, hogy a tudományos definíciós kísérletek sem jutottak tovább. A klasszikus filozófia lényegesen mélyebbre ásott, hiszen már Platón megértette, hogy a szerelem az emberi társadalom egyik leglényegesebb jelenségcsoportja, és nézeteinek egy része ma sem avult el. Különböző korokban élt követői pedig helyenként nagyon is időtálló gondolatokat fogalmaztak meg a szerelemről; különösen igaz ez a firenzei neoplatonistákra, Marsiglio Ficinóra és társaira. Velük még találkozunk ebben az esszésorozatban.

A közelmúlt jelen magyar filozófusa, Ancsel Éva, aki műveiben az európai filozófiai gondolkodás legjobb hagyományait, Montaigne kezdeményezését követve képes volt a legkomolyabb filozófiai problémákról is hétköznapi, emberi nyelven szólni, nagyon határozottan jelentette ki: „Az élet célja a szerelem.” Hozzá kell tennem: Az Élet értelme is a Szerelem. De erről majd később.

Platón, Montaigne, Ancsel Éva….

Nem baj ám, ha a filozófus írni is tud. Akkor a felsoroltakhoz hasonlóan képes lesz életszerűen beszélni a szerelemről – és egyéb problémákról is. A száraz akadémikus bikkfanyelv eltávolít, a jó toll közel hoz. Az emberi jelenséget nem a doktrínák, hanem a megszólított érzelmek képesek csak valamennyire is értelmezni.

A szerelem definíciós kísérletei mindenütt a kiindulópont korlátaiba ütköztek. Ha társadalmi jelenségként próbálták értelmezni, óhatatlanul megkísérelték alárendelni a teóriáik alapját képező jelenségeknek – gazdaságnak, osztályharcnak, még a piacnak is. Ha a természettudományok oldaláról közelítettek hozzá, előbb vagy utóbb jöttek az idegpályák, enzimek, legújabban pedig a gének. Utóbbiból kétféle – gyakran egymást is tagadó – elképzelés sülhet ki. Az egyiknek – Northrp Frye szavaival élve – az apja Marx Károly, az öregapja meg Luther Márton. Ennek kiindulópontja még mindig a klasszikus polgári világkép mára elavult mechanisztikus materializmusa (vagy az ezzel sok tekintetben azonos deizmus), amely az eleve elrendeltségre épül, mániákusan keresi mindenben a szükségszerűséget. A másik ennek „szaktudományosított” változata; egyféle autószerelő-filozófia; az emberi test és lélek alkatrészeire próbálja testálni a szerelem előidézésének ódiumát. Egy-egy részigazság persze mindig képes teljesen távútra csábítani. Tagadhatatlan, hogy a motor hajtja a gépjárművet – de az úti célt ritkán határozza meg.

A szerelem jelensége puszta létezésével kérdőjelez meg minden szükségszerűségre alapozott dogmát – isteni eleve elrendeléstől a külgazdasági, belgazdasági, genetikai vagy egyéb végzetekig.

A XX. századi filozófiák egy része megkísérelte az újabb fejleményekkel összhangba hozva megőrizni mindazt, amit a klasszikus polgári gondolkodásban értéknek vélt. Ennek persze tragikus eredménye lett. Kiderült, hogy az ember „magányosan vettetett a világba”, „léte önmagában tragikus. És persze – erkölcsi világrend nélkül hova máshova juthattak volna – értelmetlen is. Sőt. Minden céltalan. Mindennek oka a véletlen. Az ember léte önmagában abszurd.

A XX. századi filozófiákban nem ez a leggroteszkebb. Még csak nem is az, hogy később „nyelvkritikára”, azaz jobbára a nyelvről való (üres) elmélkedésre redukálódtak. Hanem az, hogy maga Martin Heidegger kénytelen a sajátjával ugyanazon tőről fakadó materializmust fogyatékos filozófiának minősíteni. Filozófiai abszurdum, hogy a dolgok teremtenék az embert. Ezzel persze a véletlen elvét hirdető gondolkodás mellbe döfte – saját magát. Az objektivitás makacs hajszolása voltaképpen kacskaringós szerpentin – a semmibe.

A „minden oka a véletlen, az Élet az anyag valamiféle működési zavarában, az ember létrejöttének oka meg groteszk mutációban keresendő” felfogás egészen működőképesnek tűnt addig, amíg úgy gondoltuk, hogy egyedül vagyunk a hatalmas Univerzumban, rajtunk kívül életnek halvány nyoma sincs. Ma már megmagyarázhatatlannak tűnik, hogy az ötvenes és hatvanas évek természettudósai miért védelmezték akkora vehemenciával ezt a fantáziátlan és sivár elképzelést, amelyet nagyjából annyira tudtak (volna) bebizonyítani, mint azt hogy a Föld egy Világtojásból keletkezett.

Ma már nem gondoljuk, hogy az élet annyira ritka és egyedi jelenség volna a Világegyetemben, hogy egyedül a Földön alakulhatott volna ki. A véletlen elve lóg a levegőben.

 A szerelem inkább azt látszik bizonyítani, hogy a világon semmi sem véletlen.

A szerelem értelmezési kísérletei azért sikertelenek, mert mindig leragadtak a szerelem jelenségcsoportjának valamely részénél, megpróbálták egydimenziós fogalommá szűkíteni a jelenséget, a szerelem pedig mindig kirúgta a szoros kalicka oldalát. Verbálisan persze hangsúlyozták, hogy a szerelem „társadalmi”, „fajfenntartó”, stb. nem felejtették el aztán hozzátenni, hogy mindenféle „gazdasági-társadalmi”, vagy éppen politikai „meghatározottsága” van – amitől totálisan értelmetlenné vált az egész.

A szerelem társadalmi és egyben személyes jelenség, az ember sajátos tulajdona, amelynek igen sokféle megnyilvánulása létezhet. A következő részekben ezzel szeretnék foglalkozni. A szerelem értelmezése alapot nyújt majd a líra meghatározásához is. Olyan kérdéseket is érintek, amelyek látszólag távol esnek a témától.

Utóbbira csak egyetlen példa. A „szépség” fogalma az újabb kori filozófiában „hontalanná” vált (A kifejezést használja például Heller Ágnes.), gyakorlatilag értelmezhetetlennek bizonyult, a benne megtestesülő szubjektivitás mindenféle keretet összedöntött. De talán a „szépség” személyes aspektusa valamely sokkal kiterjedtebb jelenségcsoportnak, ahol a „jóság” közösségi fogalomként értelmezhető.

Mit mondhatunk még el a szerelemről?

Folytatása következik.

Hozzászólások

Mysty Kata képe

  Érdekes rész, és egyre izgalmasabb!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Inpeters!

Annyi bizonyos, hogy vannak akik sosem tapasztalják meg az igaz szerelmet, és vannak olyanok is akit valaki nagy szerelemmel vesz körül, csak vak meglátni...

Szeretettel Dyona 

hubart képe

A szerelem, a szépség, és még jó néhány "dolog" (entitás, vagy esztétikai kategória) fogalmát már csak azért is nehéz definiálni, mert nincsenek hozzá ( ha úgy tetszik, természettudományos pontosságú) stabil jelentéstartalommal bíró szavaink. A nyelv igen képlékeny és rugalmas volta, ami a szépiodalomnál olykor nagy előny, a tudományos meghatározásoknál ugyanolyan hátrány lehet. A filozófia, a lélektan, az esztétika, mint humántudományok is szenvednek ettől. Ha egy többösszetevős, bonyolult  jelenséget akarok szavakkal meghatározni, akkor azt megtehetem röviden, képletszerűen - ebben az esetben a meghatározás pontatlan lesz, az általam használt kifejezések többértelműsége miatt bárki által félreérthető, és logikailag könnyen kikezdhető. Ha pedig a másik véglet szerint megpróbálom több oldalról is megközelítve árnyaltan körülírni, akkor az a meghatározás közelebb lesz egy szépirodalmi alkotáshoz, mintsem egy tudományos definícióhoz. A két véglet között a lehetőség széles skálán mozoghat, de a bőség zavara nem visz közel a megoldáshoz. Hogy egy egyszerű példával illusztráljam ezt a gondolatmenetet, mindjárt ott van a "véletlen" fogalma, amiről a közhiedelem azt állítja, hogy nem létezik. A véletlen szó eredetileg azt jelentette, hogy olyan cselekvés, történés, ami előre nem látható, kiszámíthatatlan, azaz senki sem véli, hogy be fog következni. Manapság ezt a szót inkább "ok nélküliség" értelemben használjuk. Oka pedig mindennek van (legfeljebb nem ismerjük az okot), tehát kijelenthetjük, hogy ok nélküli dolgok nincsenek. Véletlenek, viszont igenis vannak, mert például senki sem véli azt, hogy 45 lottószám közül melyik ötöt fogják kisorsolni. Hogy éppen azt az ötöt sorsolják ki, annak viszont van oka, a sorsolástechnika fizikai törvényszerűségeiből utólag akár vissza is lehet vezetni, hogy miért éppen azok a bizonyos golyók kerültek előtérbe.
Nem ritka dolog, hogy komoly viták alkalmával a felek egyeztetnek, hogy egyik, vagy másik fogalom számukra pontosan mit is jelent, hiszen egy állítás jelentéstartalma nagyban függ a vitatkozók szókincsétől, a használt terminológiától.

Nagyon érdekes téma, engem rendkívül foglalkoztat, de szerintem nincs is olyan ember, aki a szerelem témakört ne találná érdekesnek. Köszönöm, hogy olvashattam!
Azzal nagyon egyet tudok érteni, személyes tapasztalataim alapján is, hogy a szerelem bizonyítja, hogy semmi nem véletlen. De a többi gondolattal is azonosulni tudok.
Kíváncsian várom a folytatást! :)

hzsike képe

Nagyon lekötött ez a rész is, hihetelenül jó. Éjszakákat lehetne a témáról vitatkozni, beszélgetni, csemegézni.

Nos, mit is mondhatunk még el? :)

Kíváncsian várom! :)

lnpeters képe

Nagyon szépen köszönöm!

Pete László Miklós (L. N. Peters)