Szerelem és líra - LXVII.

Az előbbi részekből már látszott, hogy aligha ússzuk meg mélyebb fejtegetések nélkül.

Mindenképpen szólnom kell néhány szót a művészet úgynevezett intézményi elméletéről, amire a fentebbiekben már célozgattam.

A teóriát először az amerikai George Dickie fejtette ki. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi időben széles körű irodalma támadt, mivel az elmélet – minden aggályossága ellenére – mindenképpen megér egy misét.

A művészet intézményi elmélete egyáltalán nem olyan könnyen cáfolható, mint ahogy első olvasatra tűnik. A teória meglehetősen rugalmas, sokkal árnyaltabb és ravaszabb a hasonló elméletek többségénél. Problematikussá leginkább az teszi, hogy tág lehetőségeket biztosít a mindenkori hatalom oldaláról jelentkező manipuláció számára.

A művészet intézményi elmélete nagyjából azt nyilvánítja ki, hogy azon objektumok tekinthetők műalkotásoknak, amelyeket a művészek világa műalkotásnak nyilvánít. A fenti példát alapul véve tehát a WC-ülőke akkor és csakis akkor tekintendő műalkotásnak, ha a művészek annak ismeri el; illetve az azonos típusba tartozó és egymással minden tekintetben tökéletesen megegyező tárgyak (például WC-ülőkék) közül az, és csakis az tekintendő műalkotásnak, amelyet a művészek világa műalkotásnak kezel, azaz műalkotások nyilvános bemutatására szolgáló térben mint műalkotást elhelyez. A típusba tartozó többi – azaz a deklarált műalkotással egyébként minden tekintetben egyező tárgy (azaz WC-kefe) azonban nem tekintendő műalkotásnak, ezek továbbra is hétköznapi használati tárgyak maradnak.

Az elgondolás természetesen ezer sebből vérzik. A WC-kefében semmiféle hagyományos értelemben vett alkotó tevékenység nem tárgyiasult, „szerzője” voltaképpen „örökbe fogadta”, megvásárolta, címet adott neki, és elhelyezte a megfelelő helyen a saját neve alatt, mint műalkotást. Ha azonban erről az oldalról támadnánk meg, kellő szofisztikával védelmezné „alkotását”, ahogy tette is, és minden ellenérv „eső után köpönyeg”, hiszen a WC-kefe már műalkotásnak nyilváníttatott, és az ellene indított támadás semmit sem ér el azon kívül, hogy a kiállításnak még több látogatója lesz. Sznob csoportok fognak ájuldozni a tárló előtt. Mintha sose láttak volna WC-ülőkét.

A külső támadások nem törnek át, és a WC-ülőke marad a helyén, mint műalkotás, amelyet a művészet világa annak ismert el. A művészet intézményes elmélete tehát a gyakorlatban bizony működik, ezt mindenképpen tudomásul kell vennünk.

Azért kell ilyen hosszan időznöm ennél az elméletnél, mert – mint azt majd rövidesen látni fogjuk – a jelenlegi kanonizált líra ehhez nagyon hasonló „érvrendszeren” alapul.

A művészet intézményi elmélete a maga nemében akár zseniálisnak is tekinthető, hiszen semmi lényegeset nem mond a művészet lényegéről, mégis sikerül szélesre tárnia a kapukat a művészet hatalmi oldalról történő manipulálása előtt.

A vele való foglalkozás nehézségét az adja, hogy ez a nagyon is egyszerűnek tűnő elgondolás valójában többszörös védővonalat von maga köré, és egy bizonyos határig kényelmesen védhető. Először is azzal, hogy eben a megfogalmazásban a műalkotás puszta státuszt jelent, nem pedig értéket. A WC-ülőkét nyugodtan beengedi a művészet sáncai közé, hogy aztán ott kénytelen legyen a „műalkotás” esztétikai értelemben véve helytállni önmagáért. Ez természetesen nem fog menni, de attól a tárgy még műalkotás marad.

Így látszólag korrektnek tűnik az elmélet; mert elleplezi azt a tényt, hogy ezen az alapon állva nemcsak bármi beengedhető a műalkotások közé, hanem a műalkotás státusza bármitől kényelmesen meg is tagadható. Erre persze csak akkor döbbenünk rá, amikor majd először történik meg.

Folytatása következik.

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Szeretettel olvastam ezt a részt is.

hzsike képe

Érdeklődéssel várom a folytatást.:)

lnpeters képe

Köszönöm! Csütörtökön írom az újabb részt.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Mysty Kata képe

 Fontos "kitérőt "tettél...Várom ezeket az "érvrendszereket"!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

hubart képe

Hogy egy analógiával éljek  a foci és  a művészetek között: A gólnak, mint a futball céljának, vagy az általa létrehozott produktumnak, terméknek, igen körültekintően megfogalmazott definíciója van. A gyakorlatban mégis az számít gólnak, amit a bíró megad, függetlenül attól, hogy áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, vagy nem, és hogy szabályos, vagy szabálytalan körülmények között került-e oda. Persze, sántít a hasonlat, mert egy mérkőzésen előre meghatározott a játékvezető személye. Az alkotás világában nem egy személy dönti el, hogy egy alkotott tárgy művészi-e, vagy sem, még csak nem is egy zsűri, vagy egy jól körüljrható csoport, hanem mindig azok, akok éppen helyzetben vannak. Ez lehet államhatalmi szerv, gazdasági érdekcsoport, mecénás,  de bizonyos esetekben akár a közízlés is. Szerencsés esetben a szakmai elit. Na de kikből áll a szakmai elit? Azokból, akiket az előbb felsorolt hatalmi csoportosulások egyike bevett a kánonba. És akkor újra itt a 22-es csapdája. 

lnpeters képe

Igen, és itt a legsúlyosabb visszaélési lehetőség.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Haász Irén képe

Csak annyit változtatnék Feri véleményén, hogy a labdának száz százalékig bent kell lennie a vonalon túl, ez vissza is nézhető, különben a bíró nem adhatja meg.

Node ez mit sem von le a fejtegetés igazságából...