Régimódi tavaszi elégia

Szent Tavasz illata száll, zsong, pezsdül, tombol az Élet;
Végre virágban a fák, sóhajt, zeng a világ!

Tán szekrénybe lehet már tenni a téli ruhákat;
Zöldül a lomb szaporán, itt van már a tavasz.

Lanyhán jött az idén, sok esővel, kései faggyal;
Több napfény kell már, meg kevesebb csapadék.

Nyírkos a reggel, és hadakoznak a távoli földön;
Súlyos terheit elbírja-e még Kikelet?

Egyik gyilkol, a másik meg csak küldi a fegyvert;
Látszat a szent Kikelet, s jégkorszakba megyünk?

Hallgatagon néz, és a fejét csóválja az Isten;
Rossz kamasz emberiség felnőtt lesz valaha?

Szent Kikelet méltó koronája lehetne a Béke;
Ember, térj észhez! Dobd el a fegyvereket!