Őszi óhaj

Betört egy front hívatlanul,
szeptember már ríva tanul
elviselni hideg esőt,
szelet, szoknya alá lesőt.

Faképnél hagyott a nyarunk,
nem kérdezte, mit akarunk.
Nem törődött dőlő érvvel,
hogy a dűlő szőlőt érlel.

Elvetette a jó időt,
mint  az ember a rég kinőtt
ruhát, amit sutba dobott,
pedig  nem is volt még kopott.

Nincs semmire tekintettel,
hogy egy lánytól mosolyt csent el,
hogy a szél még szénát szálal,
s fonná ezüst ökörnyállal.

Messze sodort egy kalapot,
és elrejti azt a napot,
amely fertályóra alatt
égette le a vállamat.

Félrebeszél az ősz, kihág,
mint egy komolytalan svihák;
még ő áll az erdő felől,
s hiszi, hogy a világ bedől.

Búdat, október, te balga,
mért fújod ily panaszdalba?!
Ha ez együtt jár a korral,
majd november bosszút forral.
Tőled viszont enyhet kérnék,
keménykedni ráérnél még!

2015. szept. 28.