Második kötetem címadó verse

Boszorkánytükör 

1.

Elrejti a szoknya fodra,
elviszi a folyó sodra,
szempillám mögött száll tova,
ki tudja miért és hova,
egyre bujkál mi szertehullt,
eggyé gyúrt álmokkal kigyúlt,
létfolyosók és csönd alatt
díszítő remény szétszakadt, 
hosszú éjben vággyá égett,
hozott álmot, elvitt téged, 
végső egésznek kertje nagy,
dobogó lépte kerge, vad,
vibráló szépség idenőtt,
nem adott időt csak erőt,
vállalhatatlan hang vagyok:
bennem szurkáló tér ragyog.

2.

A vérem űz. Igaznak látom
tükröződő, titkos világom,
zavarodott kép, szent hegyek,
virágszirmokból fellegek,
eszeveszett tánc egyre csattog,
szökőár önti el a partot,
a szabadságban meztelen, 
szárnyal a derű nesztelen,
dicsfényben megmártózva újra,
felizzó imádságba bújva 
menedék nekem, tiszta, szép,
múlandó, torzult, csalfa kép,
s bonyolult tereket kitárva,
idő dárdái közé zárva,
mézsárga Holdba zuhanok,
regélő múltban éj vagyok,
Pokol bugyrai közül réved,
elmosott ködből sír a lényeg,
szorító árnyékban megyek,
mögöttem fénylő, nagy hegyek.

3.

Nem félek már a sötétben,
dermeszthet zárt jégverem,
vöröslő parázs az étkem,
fagyott zárkám szétverem.
Elolvad a csillogó jég,
Tiszta víz lesz híd alatt,
s tükröződve metálkék ég
ezer cserépre szakad.

4.

Torzító, vad tükröm által
háton úszva, sebes árral,
Élethez kötve száz szállal
szembeszállok a Halállal.