Látomás
Beküldte Zajácz Edina - 2014, április 15 - 16:07
Kimondhatatlan szavaim üldöznek,
feszülő tomporú, sötét agarak,
ha utolér egyszer, ugye nem öl meg
a féktelenné idomult akarat?
Mikor vállad csupasz gödrében zihál,
s csak Isten látja a holnapi utat,
milyen fény szitál rád, ezüst vagy opál,
hol hegyek érintik össze sarkukat.
Éhes öklébe gyűr a határtalan,
míg lépteidhez forrad a hallgatás,
nélküled illesztgetem, mi hátra van,
közelebb jöhetnél - meg ne lássa más;
ahogy sejtjeimre hullatja magát
tűnődő szemedből millió karát.
Hozzászólások
Mysty Kata
2014, április 15 - 20:26
Permalink
Örömmel érzékelem
Örömmel érzékelem szonettedben a szitáló fényt és a fel -felcsillanó igazgyöngy csillogását!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
M. Karácsonyi Bea
2014, április 15 - 21:45
Permalink
Nagyon szép és jó. Az idomult
Nagyon szép és jó. Az idomult akarat, öklébe gyűr, millió karát - remek, egyedi képek, emelik versed értékét.
barnaby
2014, április 15 - 22:21
Permalink
Nagyon szép, egyedi képekkel,
Nagyon szép, egyedi képekkel, szókapcsolatokkal megírt vers.Gratulálok Edina szeretettel:B:)
hzsike
2014, április 16 - 18:56
Permalink
Nagyon szép, erős vers. "hol
Nagyon szép, erős vers.
"hol hegyek érintik össze sarkukat."
.... ez a sor nagyon megfogott!
Szeretettel gratulálok, Edinám.
Zsike :)