Karácsonyváró
Beküldte Haász Irén - 2016, december 28 - 18:42
Oly sötét a holdas éj,
mintha lenne hófehér
porcukorral hintve be
a murva.
Szél sziszeg és jégcsapot
hizlalgat a vén, fagyott
apácarács léceken
vidulva.
Ott, ahol a nyár fakaszt
forró vérű árnyakat
bíbor rózsás lugasunk legmélyén,
ott, ahol a gondokat
elmossa a gondolat
vágyakozást, szerelmet remélvén,
most sivár és reszkető
faágakról keszkenő
sápadozva hull haló
avarba.
Létek múlnak csendben el,
lassan senki nem felel
esedező lelkünket
zavarva.
Érzem, hogy jön a fergeteg,
lélekharangok zengenek,
a szív fagyott madárként hull a földre,
ha súlytalan a megváltás,
és porhintés csak az áldás,
s már nem hiszünk a csodában, ha jönne.
Hozzászólások
Sztancsik Éva
2016, december 28 - 20:22
Permalink
Kellemes dallam, érdemes
Kellemes dallam, érdemes gondolatokkal. Szeretettel olvastalak.
Jégmadár
2016, december 29 - 08:08
Permalink
Irénke, ez nagyon "gördül"
Irénke, ez nagyon "gördül" nekem. Köszönöm.
Csilla
2016, december 29 - 18:52
Permalink
Így nehéz a karácsonyt várni
Így nehéz a karácsonyt várni és főleg átélni a csodát..., a vers szép és gördülékeny, de egyre komorodik, és a végére teljesen elsötétül ragyogás helyett.
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Bieber Mária
2017, január 5 - 23:22
Permalink
Kedves Irénke! Nem tudtam szó
Kedves Irénke! Nem tudtam szó nélkül elmenni versed mellett. Gyönyörű formában mélységes szomorúság, csodátlanság. Ütős vers, ismerem a kilátástalanságnak, reménytelenségnek ilyesféle hangulatát.
Bieber Mária
(Hespera)
Nagygyörgy Erzsébet
2017, január 6 - 14:29
Permalink
Kedves Irénke!
Kedves Irénke!
Gyönyörű vers, olyan jó, ilyen szépségeket olvasni...
Erzsike