Játék

Komor sötétben halott remény,
lázongó csillag a fény egén,
lecsordul álma, ha magam vagyok,
fák közt a hold ragyog.
Zúdul a hajnal fejem felett,
éjszín a fátyla, földig repedt,
halvány a csipke ablakomon,
az éjt eloldozom.

Kihűlt arany a vér a sebben,
körül az élet meg se rebben,
fehéret sző a tél hajadba,
deres hideg ül álmodon.

Jeges csodára néz az ablak,
kihűlt reményen nincs hatalmad,
fejed fölött a varjú károg,
vén fagy a szíven átoson.

Üvegre sápad a jégvirág,
a fák szívébe jégpenge vág,
fehér az ösvény, de hová vezet,
tavon a jég temet.
Csikorgó fénykés hasítja fel,
fakó ködökből szobrot emel,
a bokrok alján kihalt panasz,
didergő, holt tavasz.

Kihűlt arany a vér a sebben,
körül az élet meg se rebben,
fehéret sző a tél hajadba,
deres hideg ül álmodon.

Jeges csodára néz az ablak,
kihűlt reményen nincs hatalmad,
fejed fölött a varjú károg,
vén fagy a szíven átoson.