Irodalomtörténeti szösszenetek - 14.
A laikus hajlamos azt feltételezni, hogy az írók világosan emlékeznek a műveik minden alakjára. Azt természetesnek tekintik, hogy a tanár nem emlékszik az összes tanítványára, ahogy a rendőr sem mindenkire, akit megbírságolt.
Az író számára is adott a felejtés adománya.
Móricz Zsigmond valamikor a harmincas években Németh Lászlóval beszélgetett. A Kelet Népe kapcsán akkoriban közeli munkatársak voltak.
Beszélgetés közben – alighanem Németh Lászlónak köszönhetően – pedagógiai kérdésekre terelődött a szó.
Móricz Zsigmondnak eszébe jutott, hogy a több mint egy évtizeddel korábban írt Légy jó mindhalálig című regényének egyik figuráját volt debreceni tanárjáról mintázta. Közölte is a tanár nevét, aztán váratlanul felnézett:
- Hogy is hívják a regényben?
Németh László meglepődve nézett rá. Móricz nem tudja, hogy’ hívják a regényhősét?
De Móricz türelmetlenül intett:
- Mondd már, édes öcsém, nem jut az eszembe!
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2012, augusztus 28 - 23:44
Permalink
:)))És van ez így!
:)))És van ez így!
Mysty Kata
2012, augusztus 29 - 18:12
Permalink
Gyéres tanár úr, a latin
Gyéres tanár úr, a latin tanár lehetett. Egy kis memóriazavar!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
lnpeters
2012, augusztus 29 - 22:47
Permalink
Így van bizony - valóban ő
Így van bizony - valóban ő volt.
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Vassné Szabó Ágota (nem ellenőrzött)
2012, augusztus 30 - 11:37
Permalink
Kedves kis szösszenet!
Kedves kis szösszenet!