Irodalomtörténeti szösszenetek - 46.

Vajon mi a különbség a János Vitéz és a Toldi között? Mindkettő remekmű, mégis, mitől ellentétei egymásnak? A szerzők barátok voltak, a János Vitéz költője versben üdvözölte a Toldi szerzőjét. Mégis, mitől mások?

Mi az igazi népiesség? Mi teremt közönséget?

Szándékoltan nem akarok most felelni a kérdésekre – majd egyszer megteszem. A történet sok tanulságot rejt. Sapienti sat.

Annak idején kicsi korunkban nagyon szerettük a János Vitézt, és kissé idegenkedve olvastuk a Toldit. Nekem Anyám adta a kezembe, úgy 6-7 évesen, nehezen birkóztam vele.

Aztán – amikor már nagyobb biztonsággal mozogtunk az irodalom berkeiben – kezdtük sokkal többre értékelni a Toldit. Észrevettük választékos nyelvezetét, művészi mélységeit….

Mi közöttük a különbség?

Félreértés ne essék: két remekműről van szó.

Mégis: mintha funkcionális eltérés lenne közöttük…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Pesten egy ponyvakiadó. Tatár Péter. Polgári nevén Medve Imre.

A ponyva akkoriban még nem alja irodalom volt (ahogy ma se mindig az), hanem a népnek szánt, a vásári ponyván árusított szellemi táplálék. Nagy része már akkor is silány volt – ahogy ma is az. Még akkoriban a népnek szánt epika zöme verses volt, hiszen a falusiak körében nem létezett magányos, önálló olvasás. Valaki felolvasta a fonóban, vagy a kocsmában. Csak 1880. körül vette át a magyar ponyván a verses szövegtől a stafétabotot a próza.

Szóval Tatár Péter (régen alapított kiadó volt, minden tulajdonos ebbe a névbe bújt, mert ezt már ismerték a vásáron) egy sikeres ponyvakiadó volt. Akkoriban még nemigen lehetett érvényt szerezni a szerzői jogoknak.

Tatár Péter nem sokat hederített a korabeli szépirodalomra, és ebben valószínűleg igaza is volt. A Zalán futása aligha lett volna kasszasiker a vásárokban.

Hanem egyszer…

Megjelent a János Vitéz. Tatár Péter büszke volt az üzleti érzékére, nyomban több ezer példányt nyomatott belőle, és piacra dobta. Azaz: vásárra. A nép vette, mint a cukrot.

Zseniálisnak is nevezhetnénk Tatár Pétert, ha gondolt volna a szerzőre. Nem gondolt biz ő. Közönséges kalózkiadás volt, bejött.

Másodszor is.

Harmadszor is.

Hatalmas példányszámban kelt el a János Vitéz, és még mindig keresték. Petőfi keserűen viccelődött a “sikerén”, semmit sem tehetett…

Tatár Péter degeszre kereste magát, és egy garast se juttatott a költőnek.

Hanem…

Isten nem ver bottal.

Tatár Péter most már figyelt a magas irodalomra. Hiszen hasznot hoz!

Megjelent a Toldi.

Nosza, gyerünk!

Tatár Péter hatalmas példányszámot nyomatott belőle, és társzekérszámra vitette a vásárokba. A János Vitéz nyereségét ebbe fektette.

Hanem…

A parasztoknak nem kellett a Toldi. Aki megvette, az is visszahozta. Nem értették.

Tatár Péter az utolsó petákig elveszítette a János Vitéz nyereségét.