Irodalomtörténeti szösszenetek - 27.

Számtalanszor elmondták, leírták a következő maximát: Petőfi Sándor életműve 1849. után folytathatatlan lett volna.

Nem szeretem az ilyen kijelentéseket. Túl olcsók. az egyszerű tény, hogy a költő halála miatt a tétel (ahogy az ellenkezője is) bizonyíthatatlan, vitára képtelenné teszi az állítást, kinyilatkoztatója meg az orákulum szerepében tetszeleghet.

Most mégis megkockáztatnám az ellenkezőjét.

Az is irodalomtörténeti közhely, hogy a 48-as forradalmak bukása kihúzta a talajt a forradalmi látomáslíra talpa alól. Igen, utólag, felülről szemlélve, a jelen gólya-perspektívájából ez az állítás is cáfolhatatlannak tűnik, ha közelebb megyünk, kissé már problematikusabb.

De Petőfi művészetét tekintve – úgy érzem- ennek akkor sincs döntő jelentősége, ha megdönthetetlen igazságnak tekintjük. Tagadhatatlan, hogy Petőfi költészetében a forradalmi látomáslíra szerepe nagy, de ez csak a költő krőzusi gazdagságának egyik eleme.

Ma talán úgy tekintünk Petőfire, mint a forradalmi látomáslíra nagy alakjára, de a maga korában ez nem így volt. A költő népszerűsége nem ebből fakadt. Forradalmi látomásverseinek zöme 1846-tól datálódik, és ekkor Petőfi már országosan ismert költő volt.

Nem ettől vált mindenki kedves költőjévé, nem ezért olvasta és szerette verseit az egész ország. Sőt ha más okból nem vált volna népszerűvé, a forradalmi látomásversei sem jutottak volna el annyi emberhez.

Petőfi legfőbb esztétikai elve az egyszerűség volt. Ez látszólag veszélyes poétikai alapállás, de ha szilárd és jó ízléssel, verselési tudással, életismerettel és aktuális mondanivalóval társul, minden korban képes áttörni az éppen aktuális akadémikus líra mesterkélt rendszerének közönséget taszító falán.

Felfoghatatlan ma már, mennyire népszerű költő volt Európában Petőfi Sándor. A halála utáni évtizedekben is. Külföldön csak akkor vált azzá igazán.

Közhely, hogy III. Napóleon francia császár a hatvanas években többször is úgy nyilatkozott, hogy Petőfi A puszta télen című versének zárlata az ő bukását jövendöli. Ráadásul a bukás után ezt rezignáltan meg is erősítette.

Petőfi verse eljutott III. Napóleonhoz.

Napóleon tehetségtelen unokaöccse hatalmas udvart tartott, de ebben nem hemzsegtek az irodalomhoz értő emberek. A császárné, Eugenie óriási befolyással rendelkezett Európában, de nem éppen irodalmi téren – ő volt a divat diktátornője. Valamiért a fejébe vette, hogy ő a kivégzett Marie Antoinette reinkarnációja, és a néhai királyné egykori rokokó ruhatárának látványos darabjait újította fel, és szabatta “korszerűre”. Emellett újra behozta a divat történetének egyik legrafináltabb és legköltségesebb ruhadarabját, az úgynevezett Pompadour-szoknyát. Máskor meg antik istennők alakjában pózolt, sőt több ízben le is festette így magát a kor divatos művészeivel.

Hogy’ kerülhetett be egy ilyen udvar köreibe Petőfi költészete?

III. Napóleon kutykuruttyot se tudott magyarul. Nyilván franciául olvasta a verset, valamelyik népszerű fordításban, amelyek akkor meglehetősen el voltak terjedve.

Itt nyilvánvalóan fordítva történt, mint a divat esetében, nem Napóleon vagy Eugenie terjesztette el Petőfi költészetét, hanem ellenkezőleg; Petőfi versei annyira ismertté váltak a korabeli francia kultúrában, hogy a császár sem vonhatta ki magát a hatásuk alól.

Semmiféle állami vagy magán propaganda nem költött milliókat Petőfi műveinek terjesztésére. Nyilván maguk a művek bizonyultak annyira aktuálisnak, hogy sokan olvasták őket.

Olyan butaságot is olvastam már, hogy Petőfi korabeli franciaországi népszerűségének oka egyedül a hazánk, levert szabadságharcunk iránti tisztelet és részvét volt.

Nem hinném. A nyugatra igazán nem jellemző az irántunk megnyilvánuló tartós részvét. 1956 idején – állítólag – szintén tiszteletet és részvétet mutatott irántunk, de eszébe sem jutott magyar irodalmat vagy költészetet olvasni.

Angliában is volt némi tisztelet és részvét. Lord Palmerston ennek ellenére azt mondta az orosz követnek, végezzenek velünk minél hamarabb.

(Hetven évvel később jól meg is büntetett bennünket Anglia, amiért kitartottunk a Habsburg-birodalom mellett, amitől nem hagytak elszakadni.)

Szóval Angliában is ismerték a korban Petőfit. Igaz, itt nem csupán őt. Ekkoriban fordították angolra Eötvös József A falu jegyzője című regényét, és ennek kapcsán valaki azt írta, hogy “teljesen megnyeri Magyarország ügyének a pártatlan angol közvéleményt”.

Nem a részvét játszott szerepet egyik esetben sem, hanem a fordításon is átütő irodalmi minőség.

Ezek után érdemes-e még olyat állítani, hogy Petőfi művészete folytathatatlan volt?

Azt gondolom, az egyik olyan terület, ahol Petőfi igazán jelentős műveket alkothatott volna, a dráma volt.

Coriolanus-fordítása és drámája (Tigris és hiéna) hosszú ideje részét képezi a magyar színi kultúrának. Sajnos semmit sem tudunk Zöld Marci című darabjáról, ezt a költő 1845-ben dühösen elégette. A drámabíráló bizottság a darabot elutasította, a költő pedig elkeseredésében meg is semmisítette művét.

Kár érte. A bizottság értékítéleteihez több esetben is komoly szó férhet. Számos rossz döntést hozott. Jelen esetben két fontos tény is megkérdőjelezi:

1. Egressy Gábor elfogadta a darabot a saját jutalomjátékára

2. Vahot Imre felvette volna egy irodalmi gyűjteménybe

A mű sikere vagy sikertelensége Egressynek és Vahotnak anyagi kockázatot jelentett volna, ha megkapják. A bizottság tagjainak nem. Egressy és Vahot irodalomhoz, drámához értő emberek voltak.

Azt gondolom, a Zöld Marci nem lehetett rossz darab. Nyilván remekmű sem volt, de a kor – bizottság által is elfogadott – bemutatott darabjainak átlagszínvonalát bizonnyal elérte. Talán meg is haladta.

Petőfi (valószínűleg) legutolsó drámai írása, a Caraffa-töredék pedig kiváló drámaírót ígér…

Folytathatatlan életmű?

Talán az olyan ökörségek folytathatatlanok, amelyek arról papolnak, hogy egy rendkívül tehetséges költőnek huszonhat évesen “szükségszerűen” meg kellett halnia.

Hozzászólások

Érdekes, komoly munka.

Köszönöm, hogy olvashattam.

M. Karácsonyi Bea képe

Szintén olvastam, gratulálok a kitartó munkához!

Mysty Kata képe

 Annyi balgaságot állítottak már Róla, hogy szegény a sírjában is látomásai vannak!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

lnpeters képe

Nagyon szépen köszönöm! Két színészbarátom számára éppen Petőfiről írok darabot.

Pete László Miklós (L. N. Peters)